Több nagyvárosban is összecsaptak a francia tüntetők a rendőrséggel – képek

Több tucat embert őrizetbe vettek szombaton a francia nagyvárosokban kitört zavargásokon, az egykori sárgamellényes mozgalom által a megélhetési problémák miatti tiltakozásul meghirdetett köztéri demonstrációk kezdetén, miközben a közoktatás alulfinanszírozottsága miatt egy hónapja tüntető középiskolások is újból utcára vonultak.

  • HVG
  • MTI

A belügyminisztérium délig 140 akciót számolt össze 32 800 ember részvételével. „Ezeket az akciókat erőszakos és célzott akciók kísérik számos helyszínen, úgynevezett black blocs csoportba szerveződő, csuklyát viselő rendbontók által, elsősorban Párizsban, Lyonban, Marseille-ben, Rennes-ben, Toulouse-ban, Angers-ben” - közölte a tárca az AFP hírügynökséggel.

Jc Milhet / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

„A belügyminiszter utasításainak megfelelően a biztonsági erők gyors és határozott fellépéssel reagálnak ezekre az erőszakos cselekményekre és a blokádkísérletekre” - írta a tárca.

A párizsi République téren kora délután fekete ruhát és sárga mellényt viselő anarchisták gyújtogattak, utcakövekkel és köztéri berendezésekkel dobálták a rendfenntartókat, akik vízágyúkkal és könnygázzal válaszoltak.

Elégedett tüntető Párizsban
Kiran RIDLEY / AFP

Lyonban a főtéren található turisztikai hivatalba, Marseille-ben a főpolgármesteri hivatal épületébe hatoltak be zavargók és gyújtogattak, Rouenban a bölcsészkar egyik épületében volt gyújtogatás. Toulouse-ban a rendőrség egy vonatblokádot akadályozott meg.

Délig országszerte 166 embert, Párizsban hatvanat vettek őrizetbe, s a rendőrség két nem engedélyezett menetet erővel feloszlatott. Laurent Nunez belügyminiszter a France 2 köztévében már pénteken jelezte, hogy „eléggé jelentős megmozdulásra számítunk, sok felhívás érkezett a közösségi oldalakon”. A tárcavezető szerint többféle akcióra lehet számítani, „spontán gyűlésekre”, „blokádokra” vagy „tüntetésekre”. A rendőrség arra is számított, hogy szélsőbaloldali rendbontók zavargásokat provokálhatnak.

Bordeaux
Christophe ARCHAMBAULT / AFP

A mozgósítás mértékét nehéz volt előrejelezni, miután a középiskolákban elkezdődött az őszi szünet, és a tiltakozáshoz a szakszervezetek is csatlakoztak. Párizsban a fő demonstráció, a „drágulás” elleni menet tervezett időpontban, fél 3 órakor elindult a République térről annak ellenére, hogy a tér másik oldalán folytatódtak az összecsapások a rendőrök és több száz csuklyás rendbontó között.

Párizs
Kiran RIDLEY / AFP

A sárgamellényesekből, középiskolásokból és egyetemistákból, valamint klímaaktivistákból és antifasisztákból álló menet a rendőrség által engedélyezett útvonalon, északi irányba, a Clichy térre tart. A rendőrség azonban megtiltotta a demonstrációkat a miniszterelnöki és a köztársasági elnöki hivatal környékén. Egy rendőrségi forrás az AFP-nek elmondta: mintegy 150 ezer tüntetőre számítanak szombaton országszerte, és körülbelül 40 ezerre Párizsban, ami visszaesést jelen az elmúlt hetek országos demonstrációihoz képest.

Sárgamellényesek tüntetése Dél-Franciaországban
Jc Milhet / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

A középiskolások tiltakozó mozgalma egy hónappal ezelőtt erős társadalmi feszültségek közepette kezdődött, az üzemanyagárak emelkedése és a megélhetési problémák növekedése mellett, miközben fél évvel az elnökválasztás előtt Franciaország a leginkább eladósódott európai országgá vált, és a pénzügyi piacok szoros felügyelete alatt áll.

Hetek óta keringtek a közösségi médiában a felhívások az üzemanyagárakra kivetett adó megemelése miatt 2018-ban kirobbant sárgamellényes mozgalom újjáélesztésére, ami a középiskolások tiltakozásaival párhuzamosan fokozódott. Az elitellenes állampolgári tiltakozássorozat 2018 novemberben kezdődött a résztvevők által igazságtalannak tartott szociális és adópolitika ellen.

A sárgamellényesek szombatonként tüntettek rendszeresen Emmanuel Macron elnök és centrista kormányának reformintézkedései ellen a nagyvárosokban és a közutak körforgalmaiban, miközben a nagyvárosok központjaiban zavargások voltak. A mozgalom szociális és intézményi követeléseiről rendezett nemzeti vitasorozat, majd a 2019. május végi európai parlamenti választások után a kormány módszerváltást, nagyobb szociális érzékenységet, az energetikai átállás felgyorsítását és adócsökkentést is hirdetett, a tiltakozás pedig lassanként kifulladt.

Az év, amikor a szegényeknek elegük lett a gazdagokból

Egy évtizeddel a gazdasági válság kirobbanása után társadalmi cunamiként érte el az utcákat a növekvő jövedelmi és vagyoni különbségek miatt tüntetők hulláma. A magukat kisemmizetteknek érzők felháborodását a közgazdászok nem vitatják, azt azonban igen, hogy a kép annyira leegyszerűsített lenne, mint amilyet a baloldali ideológusok festettek.

Hozzászólások