Krug Emília a Network4 Mediánál folytatja, Liptai Claudia a Mokka műsorvezetője lesz
A TV2-nél tér vissza Jáksó László is, Stohl András pedig bűnügyi műsort fog vezetni.
A műsorvezető Rónai Egont váltja, azt mondta, már régóta napirenden volt az ATV-s leigazolása.
Azurák Csaba az ATV-hez igazol, ahol az Egyenes Beszéd című közéleti vitaműsorának lesz a házigazdája – közölte a csatorna csütörtökön.
„Az Egyenes Beszéd az ATV emblematikus műsora, amely kategóriájában nemcsak piacvezető, de olyan releváns igazodási pont a közélet kérdéseivel kapcsolatban, amely lényegében megkerülhetetlenné vált a magyar nyilvánosságban. A műsorvezetői széknek itt olyan súlya van, amit csak a szakma legjobbjai bírnak el, ezért esett Csabára a választásunk” – mondta Németh S. Szilárd, az ATV elnök-vezérigazgatója.
Azurák Csaba több mint 25 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik a médiában. Azt mondta, régóta napirenden volt, hogy az ATV-nél dolgozzon, miután sok szerkesztővel, operatőrrel és vágóval már évtizedes szakmai múlt köti össze. „Kicsit olyan, mintha hazatérnék” – tette hozzá.
Azután lett üresedés az Egyenes Beszédnél, hogy Rónai Egon több mint másfél évtizedes közös munka után távozott az ATV-től. A műsorvezető a Network4 Media Grouphoz ment. A Network4-nek nem Rónai Egon az első nagy fogása, leigazolták az RTL-től Papp Gergőt, a közmédiából Borbás Marcsit és szintén az ATV-től Krug Emíliát is.
A TV2-nél tér vissza Jáksó László is, Stohl András pedig bűnügyi műsort fog vezetni.