Lezsák Sándor neve informatikai hiba miatt jelent meg az ügynökaktákban hálózati személyként – bocsánatot kért a levéltár

Az MDF-alapító valóban nem ügynök, hanem ellenkezőleg, megfigyelt volt, ahogyan ő maga is állította.

  • HVG

Hivatalos közleményt adott ki az állambiztonsági iratanyagot, az „ügynökaktákat” nyilvánosságra hozó Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő, egykori MDF-alapítóval kapcsolatban.

Ahogy arról a HVG is írt, Lezsák Sándor neve is megtalálható a nyitottaktak.hu-n, az egyik mágnesszalagon. A volt politikus azonban közölte: „Kikérem magamnak, hogy kommunista ügynöki múlttal bélyegezzenek meg engem, aki a kommunizmus üldözöttje voltam. Nem ügynök voltam, hanem engem figyeltek meg.”

Ezt ismerte el csütörtök reggel az ÁBTL is, amelynek közleménye szerint „a nyitottaktak.hu adatbázisában Lezsák Sándor neve informatikai hiba következtében jelent meg. Lezsák Sándor neve ugyan szerepel a mágnesszalagokon, de nem hálózati személyként, hanem megfigyeltként.”

Az ÁBTL – bácsanatot kérve Lezsáktól – azt is közölte: „Az eset hátterében technikai hiba áll, amelynek kivizsgálása és elhárítása folyamatban van. Az adatbázis érintett részének felülvizsgálatát megkezdtük, és megtesszük a szükséges intézkedéseket a hasonló esetek megelőzése érdekében.”

Hozzászólások