Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Néhány napja járt le az elektronikus adóbevallások beadásával kapcsolatos moratórium, de az adóhivatal legfrissebb adatai szerint mintegy 2900 kötelezett még mindig nem regisztrálta cégét. Rájuk a jogszabály értelmében 500 ezer forintos bírságot szabhatnak ki, ha nem tudják igazolni mulasztásuk okát. Ugyanez vonatkozik az újonnan alakult vállalkozásokra is, ha az alapítástól számított 8 napon belül nem tesznek eleget kötelezettségüknek. A hvg.hu a regisztrációk elmaradására kereste a magyarázatot.
© sxc.hu |
| Könyvelői tanácsok cégeknek |
- adó befizetési és bevallási határidők figyelemmel kísérése |
Ez az eset többféleképpen is magyarázható. Megeshet például az is, hogy más információ szerepel az adóhivatal honlapján, más a kitöltési útmutatóban, s a segélyvonalon pedig egy harmadik lehetőséget kínálnak fel – mondja Kanalas Katalin. „Ez alapján nem lehet eldönteni, hogy kinek kell, illetve ki az, akinek nem szükséges benyújtania a bevallását." Mint mondta két lehetőség közül választhatnak az adózók. Az egyik a bírság fenyegetettség, ha nem nyújtják be a bevallást, pedig kötelező lett volna. Ellenkező esetben viszont kaphatnak egy levelet, hogy indokolatlanul küldték be, ezért bevallásuk feldolgozhatatlan és irattárba helyezték azt.
Arra, hogy mivel indokolható az adózók esetenkénti félretájékoztatása, s lehet-e ez megfelelő indok a bírság megúszásához, az APEH munkatársa nem adott egyértelmű választ. A hvg.hu megtudta, hogy idén először készült kitöltési útmutató, amelyről később kiderült, nehezen értelmezhető. Ezért az adóhivatal saját honlapján jelentette meg a bevallással kapcsolatos információkat, amelyek a hivatal tudomása szerint nem voltak ellentétesek a kitöltési útmutatóban szereplő adatokkal. Az adózás rendjéről szóló törvény értelmében a hivatal minden olyan körülményt megvizsgál az ellenőrzések során, ami az adózó érdekeit szolgálja, illetve azt is, ami ellene szól.
Bár az adóhatóság minden esetet egyedileg bírál el, Vámosi-Nagy Szabolcs, az APEH elnökhelyettese szerint nehezen elképzelhető, hogy az adóhatóság ne a maximális 500 ezer forintos szankciót alkalmazza, amennyiben bebizonyosodik, hogy az érintett cég megkapta a felszólítást és nem tud különleges okokat felhozni a regisztrálás elmulasztására – írta meg korábban a hvg.hu.
© Dudás Szabolcs |
„A fenti problémák arra engednek következtetni, hogy az adózókon tesztelik a rendszert. Ezt a feltételezést erősíti meg az is, hogy az új bevallások nyomtatványait még a határidő napján is módosították. Közben a bírság mértéke egyáltalán nincs arányban az elkövetés, vagyis a többnyire adminisztrációs problémák súlyosságával” – mondta Kanalas Katalin. Minden érintett számára kedvezőbb lett volna ha az új adatszolgáltatások első határidejét 1 hónappal későbbre, június 12-re rakták volna - hangsúlyozta.
Az APEH tájékoztatása szerint a személyi jövedelemadó bevallás, illetve a társasági adó bevallás határideje korábban is május volt. Igaz, a magánszemélyeknek juttatott kifizetésekkel kapcsolatos egyes bevallások, adatszolgáltatások benyújtási határideje ez évben valóban ugyanarra a hónapra esett, azonban e határidőt nem az APEH, hanem a jogszabály (2005. évi CLXIII. törvény) írja elő. Megváltoztatásáról érdemben csak a pénzügyminisztérium dönthet – hárította el a felelősséget a hivatal.
Zelenák András, a Novitax Számítástechnikai Számviteli Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója szerint a határidők torlódása azzal magyarázható, hogy az átállás miatt ebben az évben gyakorlatilag egyszerre kellett készíteni a korábbi, munkáltatói adatszolgáltatást, és az új, elektronikus adatszolgáltatást is. Eez jövőre már nem így lesz, csak havit kell majd készíteni. A mostani rendszer előnye, hogy megszűnt az éves munkáltatói elszámolás, az új adatszolgáltatást hosszabb távon (ha a kezdeti nehézségeken túllépünk) könnyebb előállítani, mint a munkavállaló helyett a munkáltatónak az adóbevallást megcsinálni - vetítette előre. Hátránya viszont, hogy az évi egy alkalom helyett havonta kell adatot szolgáltatni.
A moratórium, és az APEH rendszerében előforduló hibák ellenére, az APEH valamennyi tájékoztatója, kitöltési útmutatója bírságfenyegetéssel kezdődött, nyoma sem volt az új rendszerek bevezetésekor elvárható türelmi idő említésének - fejezte ki sajnálatát Zelenák. Hogy eddig hány büntetést és milyen összegben szabott ki az adóhivatal, nem sikerült megtudnia a hvg.hu-nak.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
Milyen jogi megfelelési követelményekre kell figyelnie a vállalkozásoknak, ha MI-alapú eszközöket használnak a munkaügyi területeken?
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A május végén felszabadított uniós pénzekből másfél milliárd euró jut a helyreállítási alapból az energetikára. A miniszter első magyarázatai nem igazán egyértelműsítették, voltaképpen mire és kihez is érkezhet majd ez az összeg. Megpróbáltuk megfejteni.
Az eurózónához való csatlakozásra viszont 2030-ra még nem, csak 1-2 évvel később állhat készen a magyar gazdaság.