szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat az egyéni- és társas vállalkozásokra is bevezeti a minimum adót. A számítás módja eltérő, de a kivételek megegyeznek a két vállalkozói körben.

Az egyéni vállalkozók a személyi jövedelemadó szabály szerint adóznak. A vállalkozói bevételükből - legfeljebb annak mértékéig - levonják a költségeiket, így kapják meg az adóalapot, amely így akár nulla forint is lehet. (Költségként a vállalkozói bevétel érdekében felmerült kiadások számolhatók el.) Ezt a szabályt módosítja a mostani törvényjavaslat úgy, hogy minimális adóalapot
állapít meg. Ezt pedig úgy kell kiszámítani, hogy a vállalkozói bevétel 2 százalékából le kell vonni az eladásra beszerzett áruk költségét. (Ha a "normál" módon számított adóalap ennél több, akkor természetesen az után kell adózni.)

Ha a magyar egyéni vállalkozónak külföldön is van telephelye, akkor - nemzetközi szerződés alapján - az ott keletkezett adóalap módosítja a magyarországit (magyarul levonható abból). A minimális adóalap kötelezettsége sem vonatkozik minden egyéni vállalkozóra.

A tevékenység induló és azt követő évében például nem kell alkalmazni a szabályt, feltéve, hogy a személy a tevékenysége kezdetét megelőző 36 hónapban nem volt egyéni vállalkozó. Kivétel az is, ha az egyéni vállalkozónak egyik évről a másikra több, mint 25 százalékkal csökken a bevétele, illetve a vállalkozót az adóévben - vagy a megelőző adóévben - elemi kár érte.

A gazdasági társaságoknál az adó alapja továbbra is az adózás előtti eredmény (amelynek meghatározásához számos csökkentő és növelő tényező tartozik). Viszont a következő számítást is el kell elvégezni: az összes bevételből le kell vonni az eladott áruk beszerzési értékét, és a külföldi telephely bevételét, és ha ez az összege nem éri el a bevétel 2 százalékát, akkor a bevétel 2
százaléka lesz a társasági adó alapja.
   
Kivételeket itt is megfogalmaz a törvényjavaslat. Nem kell minimum-adót fizetni az előtársasági és az azt követő adóévben (praktikusan az alapítási és az azt követő évben). Több társasági forma (MRP-szervezet, kht., vizitársulat stb.) is mentes a minimum adó alól, illetve - hasonlóan az egyéni vállalkozókhoz - a több mint 25 százalékos árbevétel csökkenés, valamint az elemi kár is felmentő
ok.Az új szabályokat várhatóan jövő év elejétől kell alkalmazni.
 

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
MTI Gazdaság

A munkaadók szerint rövid távon kedvezőtlen a csomag hatása

Rövid távon a foglalkoztatásra kedvezőtlen hatással járnak a meghirdetett intézkedések, a leépítések a közszférában és a foglalkoztatás terheinek növelése. Azonban a költségvetés helyzetének rendezése alapvető érdeke a vállalkozásoknak is, így hosszabb távon hozzájárulhat a vállalkozások fejlődéséhez, ezzel új munkahelyek létrehozásához.

MTI Gazdaság

Megéri adót csalni?

Nincs jó üzenete a tisztességes adófizetők számára az adóamnesztiának - nyilatkozta a kormány "Új egyensúly programja" kapcsán Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke.

MTI Vállalkozás

A kamara tájékoztatja az APEH-ot az adócsaló cégekről

Együttműködik a feketegazdaság visszaszorításában, a tisztességtelenül működő vállalkozások felszámolásában az APEH, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Győr-Moson-Sopron megyei szervezete. A megállapodás keretében a kamara helyi szervezete tájékoztatja az adóhivatalt az adózási jogszabályokat megkerülő cégekről, illetve a fiktív vállalkozásokról.

Meg sem kottyan a 330 km/h-s tempó a McLaren 720S-nek az Autobahnon

Meg sem kottyan a 330 km/h-s tempó a McLaren 720S-nek az Autobahnon

Trump kitiltja a kínai légitársaságokat Amerikából

Trump kitiltja a kínai légitársaságokat Amerikából

Gyerekpornográfiával és a féltestvére megerőszakolásával is vádolják a kőbányai gyilkosság gyanúsítottját

Gyerekpornográfiával és a féltestvére megerőszakolásával is vádolják a kőbányai gyilkosság gyanúsítottját