Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az adóterhek növelésével kapcsolatos negatív felhangokra válaszul nemrég Szlovákiába küldte a vállalkozókat. A hvg.hu utánajárt, hogy szomszédunknál mennyibe kerül céget alapítani, milyen papírok szükségesek egy vállalkozás bejegyzéséhez, milyen adókat kell fizetni, s milyen kedvezményekben részesülhet egy új cég.
© sxc.hu |
Tekintettel az idegen országra és az ismeretlen környezetre, célszerű korlátolt felelősségű társaság (azaz s.r.o.) alapítását elhatározni. Az s.r.o. minimális alaptőkéje 200 ezer korona, azaz durván 1,4 millió forint. Ha két tulajdonos alapítja, akkor némi illetéket meg lehet spórolni. Egy tulajdonosra eső minimális üzletrész nagysága 30 ezer korona (tehát a minimális alaptőke, azaz a 200 ezer korona) 15 százaléka.
A cég alapításához szükséges magánszemély tulajdonosok erkölcsi bizonyítványa, illetve az útlevél vagy személyi igazolvány másolata. Jogi személy és magyar magánszemély esetében egyaránt alapítói határozat a leányvállalat létrehozásáról, cégkivonat az alapító társaságról és aláírási címpéldány az alapító ügyvezetőjétől. Pusztán a cégbejegyzéshez közel hét nap szükséges, de a teljes alapítási procedúrára legalább egy-másfél hónapot rá kell szánni.
Az alapításhoz szükséges papírok költsége Komáromban 40 ezer korona, azaz 280 ezer forint, mely a következő tételekből áll:
- 1 000 korona illeték működési engedély (ún. iparengedély) kiadásához,
- 10 000 korona cégbírósági illetékbélyeg,
- 25 000 korona ügyvédi költség,
- az erkölcsi bizonyítvány és egyéb dokumentumok fordításának költsége,
- közjegyzői díjak (aláírási címpéldány miatt).
A magyar szabályoktól eltérően Szlovákiában székhelyet bejelenteni csak előbérleti szerződéssel lehet egy irodahelyiségre, ahol a társaság székhelye lesz. Komáromban például évente díjazás nélkül – hacsak nincs valamilyen közeli ismerős Szlovákiában – bérleti előszerződéshez hozzájutni nem valószínű. Komáromban például 2 500-3 000/nm korona a bérleti díj rezsivel együtt.
Az előszerződés után jöhet az ügyvédi munka, azaz a cégbírósági és egyéb papírok elkészítése és benyújtása. Végül pedig célszerű bankszámlát nyitni, adószámot és ÁFA azonosító számot kérni.
Fontos megjegyezni, hogy nem feltétlenül szükséges az alaptőkét bankszámlára befizetni. A tulajdonosok kijelölhetnek maguk között egy úgynevezett betétkezelőt, aki igazolja, hogy a tulajdonosoktól a törzsbetétek összegét átvette. Ezt az igazolást az alapítást végző ügyvéd ellenjegyzi és a cégbíróság elfogadja. Természetesen a betétkezelő jogi felelőssége, hogy a betéteket ténylegesen megkapta-e vagy sem.
Egy s.r.o. esetében mindenképpen kell egy körülbelül havi nettó 3 000 koronás könyvelési költséggel számolni. Ez alatt nem nagyon lehet kettős könyveléshez értő könyvelőt találni. Ez tehát azt jelenti, hogy egy társaság havi működési költségeire (bérletre és könyvelésre) minimálisan 5 500 koronát rá kell szánni, ami havi 40 ezer forintnak felel meg. Vagy másszóval egy társaság éves „fenntartási” költsége – figyelembe véve társaság bankszámlájának fenntartási költségét is – éves szinten körülbelül félmillió forint.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A második kézbesítés körül azonban van némi ellentmondás.