Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Magyar Vasúti Hivatal kiadta a 11. hazai vasúttársaság működési engedélyét, ami a január 1-én megnövekedett méretű Európai Unió, valamint Norvégia és Svájc területére is érvényes. A G&G Növényvédelmi és Kereskedelmi Kft. egy olyan, jelentős növekedési potenciállal rendelkező innovatív hazai középvállalkozás, amely 1991. óta végez a vasúthoz kötődő szolgáltatásokat.
A G&G olyan speciális vonatokat üzemeltet, illetve exportál más országokba, amelyek a korábbi technikákhoz képest 60-80 százalékkal kevesebb vegyszer felhasználásával végzik el a vasúti pályák gyommentesítését. A vasúti gyommentesítés egyrészt a vasút közlekedésbiztonságát szolgálja, mert a sínekre növő gyomok jelentősen megnövelik a vonatok fékidejét. Másrészt az élő és elhalt gyomok jelenléte a pálya alatti kavicságy tömörségét megbontja, és így a vasúti infrastruktúra idő előtti, költséges felújítását teszi szükségessé.
A cég saját, hazai fejlesztésű eszközei és szabadalmai a biotechnológia, az információs technológia és a legkorszerűbb mérnöki rendszerek vasúti alkalmazására épülnek. Vonatai lézeres technikával „letapogatják” a pályák környezetének domborzati jellemzőit és a növények fajösszetételét, és sok precíziós fúvófejjel a megfelelő helyre a megfelelő vegyszert szórják ki. A hazánkban, Ausztriában és Belgiumban már bizonyított technológia a korábbi környezeti terhelést azonos hatás mellett a negyedére, ötödére képes csökkenteni.
A Növényvédelmi és Kereskedelmi Kft 1982-ben - Magyarországon elsőként - alakult növényvédelmi szolgáltatások ellátására, majd 1992-ben munkáját kiterjesztette a vasúti pályatestekre is. Közvetlenül mintegy 30, közvetve 100 munkavállaló megélhetését biztosítja, jelentős exportpotenciállal rendelkezik, és folyamatosan együttműködik a keszthelyi Pannon Egyetemmel és a Szegedi Tudományegyetemmel.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Zebra és bölény után újabb egzotikus állatok tűntek fel a birtokon, amit egy szakaszon már földsánccal is elkerítettek a kíváncsiskodók elől.