Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az APEH 44, valószínűsíthetően fiktív vállalkozás adószámát törölte az elmúlt év szeptembere óta Észak-Magyarországon - jelentette be az adóhivatal Észak-Magyarországi Regionális Igazgatóságának elnöke csütörtökön Egerben. Korábban erre nem volt lehetőség.
A törlést abban az esetben kezdeményezik, ha nem találnak egy-egy vállalkozást - mondta Nagy László, az adóhivatal Észak-Magyarországi Regionális Igazgatóságának elnöke. Ugyanakkor több esetben az is kiderült, hogy a társaságok hajléktalanok nevén szerepelnek - tett hozzá.
Az APEH ily módon meg tudja gátolni az egyelőre legális, ám később fiktívnek bizonyuló számlázást. Az adószám felfüggesztését követően pedig kezdeményezhetik az érintett cég törlését is a cégjegyzékből - fűzte hozzá. Arról is beszámolt, hogy az adózási fegyelem erősítése érdekében jelentősen fokozzák az ellenőrzéseket. Január 11-ig már 203 ellenőrzési megbízást adtak ki.
Az ellenőrzést 70 esetben magas összegű tagi kölcsön juttatása, 27 esetben tartós veszteség miatt rendelték el. Nagy értékű ingatlan megszerzése miatt 19 ellenőrzést végeznek, 40 kontrollra pedig közérdekű bejelentés alapján kerül sor - közölte Nagy László.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Holland kutatók az ivással kapcsolatos szubjektív testi érzések nyomába eredtek.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.