Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kormány egy éves munkáját, intézkedéseit ellentmondásosnak tartják a munkaadói szervezetek és a kamarák.
Látszik a törekvés a reformokra, de kétséges, hogy ezeket következetesen végigviszi-e a kormány – mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára. Utalt arra, hogy a VOSZ bátorította a kormányt a nagy elosztó rendszerek - az oktatás, az egészségügy, a közigazgatás - reformjára, támogatta abban, hogy a stabilizációs programot végre kell hajtani, de szerintük ezek eszközrendszere nem megfelelő. Példaként említette a főtitkár, hogy a VOSZ szerint a helyes célok elérésére nem jó eszköz az elvárt adó, a házipénztár adó vagy a televíziókészülék üzembentartási díjának változása.
A VOSZ főtitkára szkeptikus véleményt fogalmazott meg az uniós források pályázati rendszeréről, mert a rendszer bonyolult és így a kis- és középvállalkozások helyzetén nem biztos, hogy segíteni tud. A VOSZ szeretné, ha a Széchenyi Kártya nemcsak forgóeszközt finanszírozna, hanem beruházást is.
A kormány a megszorító intézkedéseivel sikeresen elkerülte a pénzpiaci összeomlás közvetlen veszélyét, de kedvezőtlen, hogy ez alapvetően adóemelések révén sikerül – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. Emiatt nagyon erősen lehűlt a gazdaság, "a kormány feláldozta a gazdasági növekedés dinamikáját" – tette hozzá. A kamarai vezető szerint nem sikerült a gazdasági növekedés és a egyensúly feltételrendszerét megteremteni. A kamara elnöke a gazdaság kitörési pontját az európai uniós fejlesztési források megfelelő felhasználásában látja, de úgy véli, hogy ezt a lehetőséget elszalasztja az ország.
Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke úgy vélekedett, hogy az egyensúly- és a konvergenciaprogram terheit nem megfelelően osztották meg a kormány az állam, a lakosság és a vállalkozások között, a mikro-, kis- és középvállalkozásokat ezek az intézkedések jelentősen sújtják. A lánctartozás felszámolására sem született még megoldás, ez idáig a IPOSZ tagságánál 260 milliárd forint kintlévőség keletkezett - emlékeztetett Szűcs György. Az IPOSZ elnöke úgy értékelte, hogy egyelőre nem érzik az "Üzletre hangolva" program hatását, holott az adminisztráció könnyítése fontos a kisvállalkozásoknak. Az IPOSZ elengedhetetlennek tartja, hogy az állam megvédje a legálisan működő vállalkozásokat a feketegazdaság ellen. Szűcs György szerint az uniós forrásokból kevés jut a mikro-, kis és középvállalkozásoknak, nehezíti a helyzetet, hogy a pályázatokba gazdaságtól idegen elemeket építettek be, ami lehetetlenné teszi a kisebb vállalkozások számára a pályázat elnyerését.
Wimmer István, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) főtitkára elmondta, hogy támogatták a konvergenciaprogramot, a költségvetés konszolidációját, de nem értettek egyet annak tartalmával, részleteivel. A kormánynak a költségvetési egyensúly megteremtésére hozott intézkedései meghozzák az eredményt a költségvetés szempontjából, de a versenyképesség és a vállalatok rövid távú jövője szempontjából nem előnyösek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.