| Számolnak a hipával |
| Egyszerűsítési célt szolgál az a 2008-as adócsomagban tervezett módosítás, amely szerint az iparűzési adóalap eszközérték-arányos megosztásához – az eszközérték megállapításakor – a kis értékű (100 ezer forint alatti) tárgyi eszközöket csak egyszer, egy összegben, a bevezetés évében lehetne figyelembe venni, a jelenlegi két év helyett. Forrás: Deloitte adóhírlevél |
"Aki biztosat ígér, az komolytalan" – mondta a hvg.hu-nak Oszkó Péter, a Deloitte adómenedzsere a hipa sorsával kapcsolatban, amelyről véglegeset csak az Európai Bíróság holnapi ítélethirdetése után lehet majd tudni.
A bíróság csütörtökön arról dönt, miként értelmezhető a csatlakozási szerződés, amely kimondja: Magyarország 2007. december 31-éig fenntarthatja a helyi önkormányzatok által a cégeknek meghatározott ideig nyújtott iparűzési kedvezményeket, vagyis például adómentességet.
Ítéletével a bíróság arról is határoz, követelhetnek-e a magyarországi cégek mentességet az iparűzési adó beszedése alól, azaz megfelel-e a hipa a forgalmi adó kritériumainak. Ilyen típusú adóból az EU-tagországokban ugyanis csak egy lehet, ami Magyarországon jelenleg az áfa.
A bíróság a forgalmi típusú adóról korábban már állást foglalt:
- olyan adónem, amely tárgyi és személyi hatályát tekintve általános jellegű,
- összege az adóalanyok által értékesített termékek és nyújtott szolgáltatások árával arányos,
- a forgalmazás, azaz a termékek és szolgáltatások értékesítésének minden egyes szakaszában fizetendő,
- az értékesítés korábbi szakaszaiban fizetett adó a beszerzési árak elszámolásával vonható le úgy, hogy azt végső soron a fogyasztó viseli.
A júniusi tárgyaláson a hipa miatt az állammal pereskedő cégek képviselői úgy vélték, hogy a hipa forgalmi típusú, a kormány és az Európai Bizottság képviselői viszont már akkor sem értettek ezzel egyet. Az ítélet meghozatalánál példaértékű lehet az olasz precedens, ahol a magyarországihoz hasonló olasz regionális adót (IRAP) nem törölte a luxemburgi székhelyű bíróság tavaly ősszel. A bírák szerint az IRAP olyan jellemzőkkel bír, amelyek megkülönböztetik a hozzáadott értékadótól, és így nem minősíthető forgalmi adónak.
© Túry Gergely |
Ezzel szemben a hipa jobban hasonlít egy hozzáadott értékadóra, mivel nem vonható le belőle az értékvesztés, az értékcsökkenés, valamint a bérköltség – mutatott rá a magyar és az olasz iparűzési adó közti különbségre Oszkó Péter, aki nem zárja ki, hogy október 11-én az Európai Bíróság forgalmi adónak minősítse az iparűzési adót, és emiatt törölje azt. Ezáltal jelentősen javulna a magyar gazdaság versenyképessége és cserébe mindössze egy-két százalékos inflációs hatással kéne számolni egy éven belül – hangsúlyozta az adószakértő. A hipa törlésével kieső évi 350 milliárd forint önkormányzati bevétel pedig az ingatlanadó kivetésével és az áfa egy-két százalékos emelésével egyszerűen pótolható. Más alternatívát vázolt Lőcsei Tamás, a PricewaterhouseCoopers (PwC) adópartnere, aki szerint ezt a hipából származó bevételt az szja, az ingatlanadó, illetve valamilyen profitadó kombinációjával lehetne kompenzálni.
| Demszky ragaszkodik a hipához |
| Budapest az iparűzési adó nélkül működésképtelen lenne – mondta Demszky Gábor főpolgármester nemrégiben a Napi Gazdaságnak. Erre az évre Budapest költségvetésében 167 milliárd forint iparűzési adóból származó bevétellel számolnak. Enélkül a főváros pénzügyi gazdálkodása alapjaiban rendülne meg – vélekedett a főpolgármester. |
Megkérdőjelezhetetlennek tartja azonban a hipa létét Szmetana György, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) adószakértője. A magyar iparűzési adóból évente befolyó közel 400 milliárd forintos bevételt szerinte nem lehetne más adóból behajtani, ezért meggyőződése, hogy nincs alternatívája ennek az adóformának. A helyi önkormányzatoknak, mint mondta, nagy érvágást jelentene az adónem bukása, mivel ahol volt rá lehetőség, kivetették az iparűzési adót, ami fő bevételi forrásként be is épült a költségvetésükbe. Jelenleg 2651 települést érintene egy esetleges, önkormányzati szempontból kedvezőtlen bírósági ítélet.
Lőcsei elismerte, hogy katasztrofális hatással lenne a magyar önkormányzatok gazdálkodására, ha az Európai Bizottság (EB) az uniós áfadirektívával ellentétesnek minősítené a magyar helyi iparűzési adót. A PwC szakértője attól tart, hogy a hipa bukásával az önkormányzatoknak 2004-ig visszamenőleg vissza kellene fizetniük a jogtalanul beszedett adó összegét a cégeknek. Hacsak nem dönt úgy a bíróság, hogy kizárólag a jövőben ne szedjék be ezt az adót.
© Túry Gergely |
Ebben az esetben rosszul járnának viszont az állammal pereskedő cégek, hiszen sérelmük jogosnak bizonyulna, mégsem kapnának kártérítést. Kizárólag az uniós jogot vagy szerveket érintő ügyekkel foglalkozó bíróság két beadványt tárgyalt: az egyik a Zala Megyei Bíróságtól, a másik a Vas Megyei Bíróságon keresztül a Legfelsőbb Bíróságtól érkezett. Az első alapügy azért indult, mert a Zala Megyei Közigazgatási Hivatal több, 2005-ben hozott határozatával helybenhagyta a különböző önkormányzatok által a KÖGÁZ Rt., az E.ON IS Hungary Kft., az E.ON DÉDÁSZ Rt., a Schneider Electric Hungária Rt., a Tesco Áruházak Rt., az OTP Garancia Biztosító Rt., az OTP Bank Rt., az Erste Bank Hungary Rt. és a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Rt. számára a 2005. évi adóelőleg megfizetésére vonatkozóan kibocsátott fizetési meghagyásokat. A vasi közigazgatási hivatalt ugyanezért az OTP Garancia Biztosító Rt. perelte be.
A másik két szakértővel ellentétben kicsit sem optimista Gombkötő Bálint, a KPMG adómenedzsere, aki minimális esélyt lát arra, hogy az Európai Bíróság jogellenesnek minősítse a hipá-t. E véleményét nemcsak az olasz IRAP ügyében született döntésre alapozza. Szerinte a hipa jövőjéről és a várható ítéletről az is sokat elárul, hogy ki sem kérték az Európai Bíróság munkáját segítő főtanácsnokok véleményét, ahogyan általában tenni szokták, és tették Olaszország esetében is. A csütörtöki ítélet szerinte egy gyorsított eljárás eredménye lesz, melyben a bírák várhatóan összeegyezethetőnek találják a hipát az uniós joggal.
Gombkötő szerint amennyiben mégis a direktívával ellentétesnek minősítenék a magyar iparűzési adót, úgy elismernék, hogy a hipa egy olyan tiltott forgalmi adó, amelyet a cégek a vevőikre hárítottak át, vagyis végsősoron nem a vállalkozások terhe. A hipa az áfára ugyanis csak ez esetben hasonlíthatna. Az iparűzési adó esetleges visszatérítése ezáltal sok esetben kimeríthetné a Ptk.-ban megfogalmazott jogalap nélküli gazdagodás kategóriáját, így még egy pozitív döntés esetén is csupán kivételes esetben járhatna vissza a gazdálkodónak az adó - hívja fel a figyelmet a szakértő.
Az Európai Bíróság egyébként a hetvenes évek vége óta figyeli, hogy az uniós direktíva alapján milyen adók eshetnek a forgalmi adó besorolás alá, de az idáig vizsgált mintegy 20 adónemből mindössze egyetlen dán adó bukott meg. A dán elvonás egy néhány százalékos munkanélküli járadék volt, amelyet szintén áfaalapon, az áfa mellett szedték be a dánoktól. Ez a járadék tehát apró formai különbségektől eltekintve azonos volt az áfával. Mielőtt még azt hinnénk, hogy ez jó hivatkozási alap lehet a hipa esetében, az igazság az, hogy a magyar iparűzési adó semmilyen tekintetben nem hajaz a dán járadékra - hangsúlyozta a KPMG adómenedzsere.
Szabó Zsuzsanna - Salgó Andrea