Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az üdítőitaloktól a fogkrémekig díjazta az elmúlt év legsikeresebben bevezetett termékeit a Mai Piac, a Nielsen exkluzív felmérése alapján.
A Mai Piac kereskedelmi magazin hét éve kutatja fel és díjazza a legsikeresebben bevezetett élelmiszereket és háztartási vegyi árukat. Az innovatív termékek gyártóinak idei versenyében a Procter & Gamble vihette haza a legtöbb díjat a péntek esti gálán: az amerikai cég a 18 kategóriából tizenkettőben jutott be az első három helyezett közé, ebből öt terméke aranyérmet, három ezüstöt, négy pedig bronzot nyert – derült ki a Nielsen exkluzív felméréséből, amelyet a piackutató a Mai Piac megbízásából készített.
A termékbevezetések terén a második legjobb teljesítményt az Unilever érte el, amely három arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmet zsebelhetett be. Ám nemcsak a széles termékskálával rendelkező óriáskonszernek jeleskedtek a sikeres innovációk terén. A Danone birtokából a Krafthoz került Győri Keksz Kft. termékei például az édes rágcsálnivalók kategóriájának mindhárom dobogóját elfoglalták.
A Szentkirályi Ásványvíz Kft. a szénsavas üdítők kategóriájának aranyérmét nyerte el, a SáGa Foods Zrt. fokhagymás pulykapárizsija a feldolgozott húskészítmények között, a Sole-Mizo zsírszegény és félzsíros tégelyes túrója pedig a tejtermékek sorában bizonyult a legsikeresebben bevezetettnek. (A díjazott cégek megszerezték maguknak azt a jogot is, hogy a nyertes márkák kommunikációjában – például a termék csomagolásán, PR-kiadványokban – felhasználhatják a „Mai Piac Sikertermék” logót.)
Ki nyert még? Itt elolvashatja!
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.