A "Pocsék Áruk Fórumára" az szolgáltatott alkalmat, hogy az országban először, két éves fogyasztóvédelmi felsőfokú szakképzés indult az Észak Magyarországi Regionális Fogyasztóvédelmi Felügyelőség közreműködésével az intézményben. A kereskedelemből lefoglalt termékeket, a kereskedelmi ismeretek elnevezésű tantárgy keretében vizsgálhatták meg a kurzus hallgatói.
Pintér István, a regionális igazgatóság vezetője elmondta: laboratóriumi vizsgálatok során szűrik ki például azokat a gyermekjátékokat, amelyek egészségkárosító festékanyagot tartalmaznak. Megjegyezte, hogy a legtöbb gondot a távol-keleti műszaki cikkek okozzák, s azt javasolta, senki ne vásároljon kétes eredetű műszaki cikket, ugyanis ezek a többnyire vásárokon kapható termékek elsősorban érintésvédelmi szempontból lehetnek veszélyesek. Annál is inkább kockázatos a beszerzésük, mert a piaci körülmények között nem lehet kipróbálni az árut - mondta Pintér István.