| Pályázatblog |
| Hogyan juthatunk uniós pénzekhez? |
A most aláírt dokumentum előkészítéséért magyar részről a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felelt. Az érintett szaktárcák és a civil szféra képviselőinek bevonásával zajló tárgyalássorozat, amely a program Magyarországon követendő prioritásait és a rendelkezésre álló források felhasználásának kereteit határozta meg, ez év szeptemberében ért véget. Az itt született megállapodás végleges szövegét a Svájci Államtanács és a magyar kormány is jóváhagyta, így lehetővé válik az abban foglaltak végrehajtása.
Az Európai Unió és Svájc 2006. február 27-én kétoldalú megállapodás kötött, amelynek értelmében Svájc a 10, 2004-ben csatlakozott ország részére 5 éven át összesen 1 milliárd svájci frank értékben fejlesztési hozzájárulást biztosít. Ebből Magyarország részesedése bruttó 130.738.ezer svájci frank - vagyis 19,7 milliárd forint. Az együttműködési program célja kettős. Egyrészt az Európai Unió tagállamai közötti, másrészt az érintett országok belső viszonyaiban tapasztalható egyenlőtlenségeket kívánja csökkenteni.
A svájci fél elvárásainak megfelelően a források felhasználásakor a tartalmi és földrajzi koncentráció elvét kell követnünk. Ez azt jelenti, hogy a rendelkezésre álló pénz 70 százalékát 8 prioritási területen kell lekötnünk, illetve, hogy a támogatás 40 százalékát az Észak Alföld és az Észak Magyarország régiókban kell felhasználnunk. A program indításának első két évében a forrásoknak maximum 80 százalékára vállalhatunk kötelezettséget. A fennmaradó 20 százalék sorsáról a második év végi értékelés alapján születhet döntés. A projektek kiválasztásáért Magyarország felel. Ez történhet nyílt pályázati felhívás keretében, de a donor ország és más nemzetközi szervezet, valamint egyes magyar szereplők (Kormány, NFÜ) is tehetnek ajánlásokat. Minden támogatásra javasolt projekt esetében szükséges a svájci fél kifejezett jóváhagyása.
Az NFÜ a tárgyalások fontos eredményének tekinti, hogy a projektek kiválasztásakor egyszerű, gyors, két körös döntési eljárást alkalmazhat. A napi szintű menedzsment nem egy brüsszeli székhelyű, hanem a budapesti Svájci Nagykövetségen felállított Iroda feladata. A hamarosan megjelenő pályázatok kedvezményezetti köréről azt mondhatjuk, hogy a hatékonyság és a láthatóság alapelvét biztosítandó minden egyes önálló projekt legalább 1 millió CHF értékű (155 millió Forint), kell, hogy legyen. Kisebb projektekből összeálló programok esetén ez a limit 4 millió CHF (612 millió Ft). A Svájci-Magyar Együttműködési Program Stratégiai Keretszabályozásának részletes dokumentumát a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján, a www.nfu.hu oldalon teszi közzé.