Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Augusztus 31-éig minden adófizetőnek meg kell tudnia, ha tartozik az APEH-nak, vagy ha követelhet tőle. Összesen 1,3 millió adófolyószámla-kivonatnak kell célba érnie a törvény által előírt határidőig.
Eljött az évente egyszer szokásos ideje annak, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) tájékoztassa az adófizető magánszemélyeket és cégeket, van-e tartozásuk, illetve az előírtnál több adót fizettek-e be. Írásos értesítőt az idén is csak azok a magánszemélyek kapnak, akiknek 100 forintot, illetve azok a vállalkozók, akiknek 1000 forintot meghaladó tartozásuk vagy túlfizetésük van az adófolyószámlán szereplő egyéves időszak első napján, illetve az adóhivatal késedelmi pótlékot számított fel nekik az időszak utolsó napján.
A kivonat végén található pótléklevezetés tartalmazza utóbbi 2006. évre vonatkozó mértékét, ez az összeg azonban nem szerepel a folyószámla késedelmi pótlék során, mivel azt csak legkésőbb 2007. szeptember 17-éig kell leróni. Ha valakinek a fizetési értesítőjén késedelmi pótlék szerepel, és 15 napon belül nem reklamál írásban vagy személyesen, a tartozást az APEH elismertnek veszi. Ráadásul a "hallgatás beleegyezés" szabály értelmében 15 nap múlva a késedelmi pótlék a kamatos kamat szabályai szerint tovább nőhet. Vagyis ha az adózó valóban nem fizetett adót, célszerű minél előbb kiegyenlítenie tartozását, hiszen a napi pótlékszámítás következtében minden késedelmes nap növeli az adósságot.
A teljes cikk a csütörtöki HVG-ben olvasható!
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.