Egy cég három forrásból is beszerezheti azokat a modulokat, amelyekre az alaprendszeren felül, annak kiegészítéseként-bővítéseként szüksége van - veszi számba a lehetőségeket Szendrey Attila, a Deloitte szenior menedzsere. Megveheti egyrészt az alaprendszer gyártójától, amennyiben az felkészült az új funkciókkal bíró kiegészítő modulok szállítására. Ha azonban ennek a szállítónak még nincs megfelelő megoldása, vagy van ugyan, de az nem eléggé fejlett, akkor - második lehetőségként - meg lehet vásárolni más, esetleg kisebb fejlesztőcég speciális termékét. Ez a szoftver értelemszerűen nem fogja át a teljes vállalati gazdálkodást, viszont a kívánt területen jó eséllyel megfelel minden igénynek. Ilyen megoldást választva az úgynevezett csatolófelületről is gondoskodni kell, amellyel az új szerzemény hozzáilleszthető a cégnél működő eredeti erp-rendszerhez. A harmadik megoldás a funkcióbővítésre az, amikor a felhasználó házon belül "hozzáfejleszt" az alaprendszerhez. Azt, hogy e három lehetőség közül mikor melyiket érdemes választani, különböző meggondolások befolyásolhatják. Technológiai szempontból az első az optimális választás azok számára, akik hosszú távon egységes számítástechnikai környezetet akarnak fenntartani - így érdemes gondolkodniuk például a közüzemi szolgáltatóknak vagy a folyamatosan működő termelővállalatoknak, amelyek számára létkérdés a masszív, egységes rendszer üzemeltetése. A vevő mindig ugyanazzal a szállítóval marad kapcsolatban, és a saját embereinek sem kell más szállító más technológiáját elsajátítaniuk újabb idő- és pénzráfordítással. A második változat mellett az szólhat, hogy a kizárólag egy-egy speciális szoftver fejlesztésével foglalkozó szakemberek a maguk szűk területén általában előbbre járnak, mint a mamutrendszerek fejlesztői, s így általában rugalmasabb, több funkciót ellátni képes rendszert hoznak létre. Ezért az ilyen megoldások birtokában fürgébben lehet reagálni a gyorsan változó üzleti igényekre. (Előbb-utóbb általában a nagy erp-szállítók is felveszik a versenyt, de több időt igényel, mire beérik a kisebb fejlesztőket.) Nem is marad más választás, mint specialistához fordulni akkor, ha az erp-szállító nem képes a vevő sajátos igényeinek rugalmas kielégítésére. Ez lehet a helyzet például távközlési cégek speciális számlázó-, illetve crm-rendszerei vagy a különféle beszerzési, e-kereskedelmi és jelentéskészítő modulok esetében. A speciális szoftverek fejlesztői általában csatolófelületet is kínálnak - legalábbis az elterjedtebb erp-rendszerekhez -, így az illesztés is megoldható. A harmadik, házilagos megoldással bizonyosan testre szabott szoftvert kap a felhasználó, de a rendszer széttagolt lesz, s ez hátrányt jelent. Azok a cégek folyamodnak ehhez a módszerhez, amelyek meg akarják takarítani az erp-licencek viszonylag magas árát. Ám ha a belső fejlesztők is ugyanolyan módon alkalmaznák a szoftverfejlesztés során az átjárhatóságot szavatoló nemzetközi szabványokat, a visszakereshetőséget biztosító dokumentációs követelményeket, a számonkérést lehetővé tevő belső kontrollrendszerre vonatkozó ajánlásokat, és figyelembe vennék, hogy az alaprendszerek verzióváltásakor a testre szabott megoldásokat újra meg újra meg kell feleltetni az új verziónak, akkor már nem is lenne olyan olcsó az egyedi fejlesztés.