Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A Start Tőkegarancia Zrt. szerződésállománya 2008. június 30-ra a 2007. év végi állomány közel ötszörösére, 1.685 millió Ft-ra nőtt. Értéke alapján a szerződések közel kilencven százaléka a pályázati kezességvállalásra (PKV), fennmaradó része pedig befektetési tőkegarancia (BTG) termékre vonatkozott. A Start vissza nem térítendő EU-s támogatások igénybevételéhez nyújt kkv-ügyfelek számára pályázati kezességet, fedezet bevonása nélkül, illetve kisvállalkozásokba befektető ügyfelei részére befektetési tőkegaranciát.
Az idei év második negyedévében a Gazdasági Operatív program (GOP-os) pályázaton nyertes vállalkozások kerültek túlsúlyba az igényléseknél, míg 2007. szeptembere és 2008. márciusa között főként Gazdasági Versenyképességi Operatív Program (GVOP-s) pályázatokon elnyert támogatásokhoz vették igénybe a PKV terméket a társaság ügyfelei. A kkv-ügyfelek jellemzően a támogatási szerződéskötés idején keresik meg a Startot a PKV termékre vonatkozó igénylésekkel. Ma még kevés olyan nagy értékű pályázati kiírást látunk, mely a III. negyedévben eljuthat a támogatási szerződések megkötésének szakaszába.” – összegezte tapasztalatait Zoltán Csaba, a Start Tőkegarancia Zrt. vezérigazgatója.
2008. június 30-ig 68 igénylést fogadott a társaság. A kockázatelemzési és értékelési folyamat során a Start az ésszerűen vállalhatónál magasabbnak ítélte a feltárt kockázatokat, így nem vállalt kezességet 13 esetben, amely közel 20%-os elutasítási aránynak felel meg. Az eddig megkötött 49 szerződés átlagos értéke 2008. június 30-án 34,4 millió Ft volt. Az ügyfelek területi megoszlását illetően továbbra is a Közép-Magyarországi Régió vezet, a Start ügyfelei több mint felének Budapesten vagy Pest megyében van a székhelye. A Start Zrt. 49 ügyfele közül 8 mikrovállalkozás, 22 kisvállalkozás és 19 középvállalkozás.
Előrejelzés 2008. II. félévére.
Ma még kevés olyan nagy értékű pályázati kiírást látunk, mely a III. negyedévben eljuthat a támogatási szerződések megkötésének szakaszába. KKV ügyfeleink ugyanis a támogatási szerződéskötés idején keresnek meg PKV termékre vonatkozó igényléseikkel. Emiatt kissé gyengébb III. és erőteljes IV. negyedévre számítunk.” – értékelte a Start 2008. II. félévi kilátásait Zoltán Csaba, a Start Tőkegarancia Zrt. vezérigazgatója.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.