Az Európai Unió fejlett országaiban futó, a kis- ésközépvállalkozások (kkv) finanszírozását segítő Jeremie kockázati
tőkeprogramjában az első szerződéseket még az idén meg szeretnék kötni. A 2013-ig mintegy 200 milliárd forint, jellemzően európai uniós pénzek felhasználását lehetővé tévő Jeremie program három részből
áll: a mikrohitel program már elindult, a portfoliógarancia program most kezdődik, és folyik az előkészítése a kockázati tőkeprogramnak.
A mikrohitel programban eddig mintegy 400 szerződést kötöttek mintegy kétmilliárd forint összegű hitelre. A portfoliógarancia, vagy tömeges hitelgarancia - a nemzetközi tapasztalatok szerint is - a legalkalmasabb eszköz a mikro- és kisvállalkozások hitelezésének előmozdítására, mivel csökkenti a bankok hitelezési kockázatát. A kockázati tőketámogatás a korai életszakaszban lévő kis- és középvállalkozások tőkeigényét elégíti majd ki. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a napokban hagyta jóvá a legújabb, immár kilencedik kockázati tőkealapkezelő engedélykérelmét. A tőkealapkezelők közül kettő - a Corvinus és az
Informatikai Kockázati Tőkealapkezelő Zrt. - állami háttérrel
rendelkezik.