Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az egészségpénztárak alapszabályai lehetőséget adnak arra, hogy az egyes pénztárak maguk bírálják el, kit minősítenek pénztári tagnak - olvasható a Stabilitás Pénztárszövetség sajtóközleményében.
Az egészségpénztárak esetében a nem fizető tagok kategóriáját az egyes pénztáraknál különféleképpen határozzák meg. „Az egyes pénztáraknak értelemszerűen nem éri meg a nem fizető tagokat oly módon megtartani, hogy az az aktív tagok vagy a pénztár költségeit terhelje. Amennyiben alapszabályuk lehetővé teszi, a nem fizető tagokat mindössze nyilvántartják a rendszerükben, nem azonnal szüntetik meg a tagsági viszonyt. Az egyes pénztárak alapszabályai határozzák meg, hogy a tagdíjat nem fizetőket mulasztásukért milyen terhekkel sújtja az adott pénztár, milyen eljárásrend alapján rendelkezik a nem fizető tagok felett, illetve milyen következményekkel jár a nem fizetés (pl. milyen szolgáltatásokra jogosult a nemfizetés időszaka alatt)” – nyilatkozta Juhász Istvánné, a Stabilitás Pénztárszövetség főtitkára.
Kormányrendelet rendelkezik arról hogy a pénztáraknak negyedévenként kell adatot szolgáltatniuk a Felügyelet felé a fizető illetve nem fizető tagok létszámát illetően. Ennek értelmében minden pénztárnak kötelező jelleggel felül kell vizsgálnia, hogy hány nem fizető tagja van. Hozzátette A nem fizető időszakban a pénztárak a tag hozamát megterhelhetik a mindenkori pénztári egységes tagdíjnak a működési és likviditási alapra jutó hányadának megfelelő összeggel, legfeljebb a hozam mértékéig Amennyiben utóbbi bekerül az adott pénztár alapszabályába és van hozam amelyből a levonás megtörténhet, akkor a többi pénztártagot egyáltalán nem terheli a nem fizető tag utáni költség - figyelmeztet a sajtóközlemény.
„Az OTP Egészségpénztár (OTP EP) esetében nem fizető tagnak azokat a tagokat nevezzük, akiknek egyéni egészségszámlájának egyenlege legalább 12 hónapon keresztül 0 forint. Alapszabályunk értelmében minden tagnak, így a nem fizető tagoknak is módjukban áll átmenetileg kérni a tagdíjfizetési kötelezettség szüneteltetését. Ez amiatt előnyös megoldás a pénztártagnak, mert a tagdíjak nem fizetése miatti szüneteltetések hátterében többnyire az áll, hogy a munkáltató megszünteti a pénztártag munkavállalója részére biztosított egészségpénztári tagdíj hozzájárulást, vagy a tag elveszíti munkahelyét, és az adott élethelyzetében a tagdíjfizetési kötelezettségét nem tudja teljesíteni. Ugyanakkor, amint van a tagnak anyagi kapacitása (esetleg munkahelyet vált), újra elkezdheti fizetni a tagdíjat” – nyilatkozta Studniczky Ferenc, az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója. Az OTP EP-nél jelenleg a szüneteltetők aránya 1,91 százalék. Studniczky hozzátette: "Egyetlen nem fizető tagnál sem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy – általában anyagi körülményeinek változásával – ismét tagdíjfizetővé váljon.”
„Éppen a leginkább rászorultak kerülnek olyan helyzetbe, hogy átmenetileg vagy tartósan nem tudják vállalni az egyébként az állami támogatás miatt anyagi előnyt eredményező egyéni befizetéseket. A nem fizetés kezdetéig felhalmozott tőkéjük és hozamuk nem csökkenhet, csak a nem fizetés időszakában termelt hozamból kerül sor a jogszabály engedte működési alapelvonásra, ezzel a nem fizetők miatti költségek döntően kompenzálhatók. Kedvezőnek minősíthető ebben a megközelítésben, hogy a 2007-ben nem fizetők több mint 10 százaléka 2008 első félévében újra befizetéseket kezdett teljesíteni.” – nyilatkozta Lehoczky László, az MKB Egészségpénztár ügyvezető igazgatója. Hozzátette még: „Sajnálatosnak tartjuk azt a megfogalmazást, hogy a nem fizetőket „potyautasnak” minősítik. Az önkéntes pénztárban a tag a saját keretét költheti, máséra nem tarthat igényt. Így nem „potyázik”, más lehetőségét nem csökkenti.”
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.