Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Adótartozás miatt vállalkozói igazolványokat vonnak vissza az Észak-alföldi Régióhoz tartozó három megyében, Hajdú-Biharban, Jász-Nagykun-Szolnokban és Szabolcs-Szatmár-Beregben – írja a Kelet-Magyarország.
A 12 hónapnál régebbi hátralékosok közül 818 egyéni vállalkozóval szemben kezdeményezték a vállalkozói igazolvány visszavonását az illetékes okmányirodáknál – közölte a napilap.
A szabolcsi újság cikke szerint augusztus végéig 26 357 végrehajtási eljárás indult 46 milliárd forintot meghaladó adótartozás behajtására a régióban.
A több mint 48 ezer inkasszó kiadása nyomán 9,3 milliárd forint folyt be, 11 ezer helyszíni eljárás eredményeként pedig hétmilliárd forint értékű ingóság, követelés, valamint munkabér-lefoglalás van érvényben.
A végrehajtási eljárások 2924 ingatlant és 3136 gépjárművet érintenek.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Zebra és bölény után újabb egzotikus állatok tűntek fel a birtokon, amit egy szakaszon már földsánccal is kerítenek a kíváncsiskodók elől.