Az 1950-es években a jogi egyetemen azt tanították, hogy a szocialista jog – többek között – attól szocialista, hogy a jogszabályokat az egyszerű ember számára is érthető nyelven írják, vagyis a mindennapi ember a Magyar Közlönyből közvetlenül megtudhatja a reá vonatkozó jogokat és kötelezettségeket. (Stendhalról jegyezték fel, hogy reggeli mellett jogszabályokat olvasott. Ő sem azért, hogy megértse, elsajátítsa, hanem hogy tömörségre szoktassa önmagát.) A nyilvánvalóan abszurd állítást a 70-es években már mint jogtörténeti eseményt, kisiklást, elhajlást említették a joghallgatóknak.

Az emberiség fejlődésével a közös társadalmi életet szabályozó normák egyre szélesültek, ahogy a társadalmi viszonyok is egyre sokrétűbbek, szerteágazóbbak lettek. Hamurábbi törvényei még egy kőoszlopon elfértek, a mózesiek tíz parancsolatban, Szent István, majd Szent László törvényei már több oldalt is megtöltöttek, a Werbőczy-féle Tripartitum (amelyet annak ellenére használtak, hogy formálisan sosem fogadták el szabályosan) már három részből, sok-sok paragrafusból állt. Kialakultak a jogágak, a jogrendszer összetevői bővültek, létrejött a jogtudomány. A jog önálló „szakterületté” vált, művelői doktorátussal végeznek az egyetemeken.

Az adójog mint a pénzügyi jogág része, meglehetősen terjedelmes. Az anyagi jogi szabályok az adónemeket, a „mi után mennyit kell fizetni” kérdést járják körül, az eljárási törvény a „hogyant” mondja meg.

Folytatás az Adózónán!