A kormány pedig szerdai ülésén megtárgyalta és elfogadta az adótörvények 2009-re vonatkozó módosításait. A pénzügyminiszter pénteken nyújtja be az Országgyűlésnek a módosító csomagot, de mandátumot kapott arra, hogy az addig az Országos Érdekegyeztető Tanácson, valamint a Gazdasági Együttműködési Fórumon felmerült javaslatokról tárgyaljon.
„Nem túl életszerű, hogy az APEH becsülje meg egy-egy vállalkozás esetében, hogy mennyibe kerül a szolgáltatása és milyen költségek merülnek fel ezzel kapcsolatban, és a bizonyítás folyamatát sem látom pontosan, hiszen a számlán kívül mi állhat még egy vállalkozó rendelkezésére?”- bírálja csomag az adószakértő. Problémásnak tartja a cégautók adózását érintő tervezett változtatást is: eszerint tulajdonképpen minden magyar állampolgárnak menetlevelet kellene készítenie. A szakember szerint, akik eddig megtalálták a kiskapukat, azok ezzel együtt is meg fogják, s a változással csak azt érik el, hogy kiterjesztik az érintettek
körét, s megnövelik terheiket.
A teljes cikket olvassa el az