A cég az adózott eredmény összegét 1,04 milliárd angolt fontban adta meg. Az adó előtti profit összege több mint 1,45 milliárd font lett.
A Tesco az augusztus 23. előtti fél éves időszakot értékelte és zárta le, közölve azt is, hogy árbevétele 13,3 százalékkal 25,64 milliárd fontra nőtt a vizsgált időszakban az egy évvel korábbihoz képest.
A cég elsősorban nemzetközi eladásai erőteljes növekedésének tulajdonítja a javuló eredményeket, de azokhoz jelentősebb mértékben hozzájárult a kereskedelmi cég banki tevékenységének fejlődése is. Piackutatók felmérései szerint a Tesco veszített részesedéséből a brit kiskereskedelemben, de az még így is meghaladja a 30 százalékot.
MTI
Megússza a Tesco a pénzügyi válságot?
A cég az adózott eredmény összegét 1,04 milliárd angolt fontban adta meg.
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Nem mindennapi ajándékot vitt Magyar Péter XIV. Leónak
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.