Bíró Krisztina, a nyírségi Sematic gyáregység munkatársa az MTI-nek elmondta: az olaszországi vállalatcsoport, amelynek nyolc országban működik cége, 5 millió eurós, a jelenlegi árfolyamon 1,2 milliárd forintos költségből építtette az üzemet.
A 10.000 négyzetméteres létesítményben jelenleg 44 dolgozó gyárt felvonóajtókat, de a létszámot folyamatosan bővítik 100-ra, s a tervek szerint liftfülkék is készülnek majd Nyíregyházán.
Diczkó József, a Nyíregyházi Ipari Park Kft. ügyvezető igazgatója arról tájékoztatott, hogy a helyi önkormányzat által létrehozott 107 hektáros területre az olasz érdekeltségű kft.-vel együtt 16 cég települt be, amelyek több mint 300 millió eurót (70 milliárd forintot) meghaladó összeget fektettek be és 4.000 embernek teremtettek munkahelyet.
MTI
Kitették a megtelt táblát Nyíregyházán
Bíró Krisztina, a nyírségi Sematic gyáregység munkatársa az MTI-nek...
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Nem mindennapi ajándékot vitt Magyar Péter XIV. Leónak
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.