A Pénzügyminisztérium eredeti tervéhez képest szűkítené az adózók körét a szocialista Podolák György, Szanyi Tibor és Józsa Imre úgy, hogy csak Magyarország legnagyobb erőművei fizessék meg az "emelt szintű társasági adót, függetlenül attól, hogy az általuk termelt villamos energia kötelező átvételi rendszerben kerül-e értékesítésre vagy nem". Szanyi Tibor, az MSZP távhőmunkacsoportjának vezetője az MTI-nek kedden elmondta: az általuk leszűkített körbe tartozó energiatermelő cégek fizetnék amúgy is a beszedendő adó 90 százalékát, e cégeknél keletkezik az extraprofit. A szocialista politikus megerősítette: a szocialisták el akarják vinni a zárószavazásig a törvényt. A törvényjavaslat részletes vitáját hétfőn folytatta le a parlament, a tervek szerint a módosító indítványokról november 3-án, hétfőn szavaz az Országgyűlés.
Az MSZP szűkítené a Robin Hood-adót fizetők körét
Bár minden ellenzéki frakció jelezte, hogy nem támogatja a Robin Hood-adót, az MSZP kapcsolódó módosító indítványokkal tovább "csiszolná" az előterjesztést. A szocialisták szűkítenék a 8 százalékos adót fizető energiacégek körét - derül ki a távhőszolgálatás versenyképesebbé tételéről szóló törvényjavaslathoz hétfőn beadott kapcsolódó módosító indítványokból.
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Nem mindennapi ajándékot vitt Magyar Péter XIV. Leónak
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.