A liberális javaslatot kedden az adótörvényekről szóló szavazáson az ellenzéki pártok egységesen támogatták a kormány ellenében. Ezzel 2009. január 1-től mintegy 200 ezer magyar kft számára csökkenhet a felesleges éves adminisztrációs teher. Az SZDSZ törvénymódosítási javaslata által elért egyszerűsítés a gyakorlatban azt jelenti: a cégeknek éves beszámolójukban csak a bizonylatokkal alátámasztott tételeket kell megjeleníteniük, és szükségtelenné válik a további bonyolult számítások elvégzése.
Mivel ezt a munkát a könyvelők gyakran külön díjazás ellenében végezték, a változás nem csupán a hazai kft-k adminisztratív terheit, de egyben a kiadásaikat is csökkentheti. Az egyszerűsített elszámolás lehetőségét 2009. január 1-től azok a kft-k választhatják, amelyek legfeljebb 50 főt foglalkoztatnak, és éves nettó árbevételük nem haladja meg a 100 millió forintot. A számítások szerint a 270 ezer hazai kft közül mintegy 200 ezer tartozik ebbe a kategóriába. Az SZDSZ ezúton is szeretné megköszönni a többi ellenzéki pártnak az ebben az ügyben tanúsított együttműködést. A tegnapi siker alapján elmondható: más, a hazai vállalkozások terheit csökkentő ügyekben is sikerülhet előre lépnünk – akár a kormány ellenében is.
Kft.: egyszerűsített elszámolás januártól
Az SZDSZ kezdeményezésére tegnap a Parlament úgy döntött, hogy jövőre már nemcsak a betéti és a közkereseti társaságok, hanem a korlátolt felelősségű társaságok is élhetnek az egyszerűsített elszámolás lehetőségével.
Szuverenitásvédőből vállalkozó lett Lánczi Tamás
A politológus-politikus jelentős vagyonnal fut neki az ellenzéki létnek.
Egy nyomozás leállt, egy még folyik a Covid-tesztek milliárdos biznisze után felszívódott cégek ügyében
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Marabu Féknyúz: Terror
És Mária.