Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A Csurgói Geotermia Zrt-t célja a város környezetében felkutatott geotermikus energia...
A Csurgói Geotermia Zrt-t célja a város környezetében felkutatott geotermikus energia bázis hasznosítása. A vállalat A PE üzleti gyakorlatának megfelelően 90 százalékban a tőzsdén is jegyzett társaság, 10 százalékban pedig a helyi önkormányzat tulajdonában van.
A PE tavaly ősszel jelentette be, hogy a műanyagiparról áttér az energiaszektorra, s geotermikus erőművek építésébe kezd. Az akkori tervek szerint az új stratégia keretében 20 ilyen létesítményt húztak volna fel országszerte öt esztendő alatt, mintegy 350 millió euróból. Azóta azonban kiderült, hogy a magas energiaárak, illetve kedvező konstrukció miatt az önkormányzatok komoly érdeklődést mutatnak a projektek iránt, így a társaság mostanáig már 30 szerződést kötött.
Három projektcég
Gyimóthy Dénes, a PannErgy vezérigazgatója az Ecoline-nak elmondta: a csurgói már a harmadik projektcég, amit a vállalat létrehozott. Korábban Szentlőrinc Tamási önkormányzatával közösen alapítottak hasonló vállalatot.
A vezérigazgató hozzátette: a tervek szerint az előző két helyszínen már az idén megkezdődnek az előkészületi munkálatok, és nagy valószínűség szerint a fúrás is, 2009 első félévében pedig már az erőművek kivitelezési munkálatai is megindulhatnak. Szentlőrincen és Tamásiban első körben biztosan csak hőenergia termelésére alkalmas erőművet alakítanak ki, Szentlőrincen azonban elképzelhető, hogy a későbbiekben elektromos áram termeléséhez elegendő vízmennyiséget is felszínre tudnak hozni.
Csurgón az idén még biztosan nem kezdődnek meg a munkálatok, a Somogy megyei település környékén fellelhető geotermikus energiabázis esetében ugyanis még további vizsgálatokra van szükség.
Biztosított fúrások
Gyimóthy Dénes honlapunknak elmondta: szintén új fejlemény, hogy a társaság az első két fúrását bebiztosította, a kivitelező céggel ugyanis egy olyan megállapodást kötöttek, amelyben a vállalat átvállalta a sikertelen fúrás kockázatát. A vezérigazgató jelezte: a PE 10 százalék felárat fizetett, s a szerződés értelmében amennyiben az első 2000 méteren nem találnak az erőmű működtetéséhez elegendő vizet, csak ezt a 10 százalékot kell kifizetnie a PannErgynek.
A PE várakozásai szerint egyébként mind Szentlőrincen, mind Tamásiban 1500-2000 méteres mélységig kell majd fúrni.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.
A panel egy zebrára esett. Sérülés nem történt.