Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
2008.
2008. december 1-én a MOI of Israel bejelentette, hogy a HP Israel által vezetett konzorcium nyerte az elektronikus személyigazolvány kártyák gyártására kiírt tendert. A tervek szerint, az új elektronikus személyazonosító kártya kiadása a következő év vége előtt megkezdődik. Az E-ID kártyák tartalmazzák majd a tulajdonos adatait, arcképét, digitális aláírását és biometrikus azonosítóját.
A biztonságos személyazonosításra kivételesen nagy hangsúlyt fektető projektben az Állami Nyomda a polikarbonát alapú biztonsági kártyaokmányok nemzetközileg is elismert szakértőjeként vesz részt. A Társaság évtizedes okmánybiztonsági és gyártási tapasztalatát felhasználva know-how transzfert nyújt a konzorcium számára, valamint szakértői szerepet vállal a gyártás során.
Az elmúlt években az Állami Nyomda – a magyar okmányok gyártása és megszemélyesítése mellett – többek között Írországba, Albániába és Szlovákiába szállított azonosításra alkalmas kártyákat. Az újabb megbízás egyfelől az okmánygyártás terén szerzett nemzetközi tapasztalatoknak, másfelől a Társaságnál korábban végrehajtott világszínvonalú kutatás-fejlesztésnek köszönhető.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Válaszok, ígéretek és kormányzás helyett „digitális honfoglalással”, „nemzeti algoritmussal” próbálkozik a Fidesz. Kit céloznak, és mire lehet elég mindez? Melyik választói réteg kezét látszik végleg elengedni a Fidesz?
Egy osztrák liberális politikus felmérésére hivatkozott a magyar miniszterelnök Tusványoson. Idézete azonban nem volt pontos.
A 14 utas közül 4-en életüket vesztették.