Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Év végéig még négy különböző témában várják a vállalkozások jelentkezését az uniós forrásokra. Logisztikára, környezettudatos fejlesztésekre és e kereskedelemre is van még pénz.
Pályázatblog |
További kiírások, pályázatok itt! |
Vélhetően már az utolsó simításokat végzik a pályázók a GOP 3.2.1 és KMOP 1.4.2 pályázatokon is (határidő december 31.). A logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztését célzó támogatás elnyerésére már egy éve készülhetnek a projektgazdák. Az elnyert összeg 50-750 millió közötti lehet, amelyből 35-50 százalékban finanszírozható a projekt. A GOP kerete 9,5 mrd, ebből 19 nyertes már 3,3 milliárdot vitt, még további tizenhárman várnak az eredményre és még 3 milliárdra. Maradék keret: 6,2 milliárd forint. A KMOP 1,86 milliárdos keretéből az eddig beérkezett két pályázat mindegyike nyertes, összesen 764 millióval, tehát még több mint egymilliárd vár gazdára.
Az eredeti határidő hosszabbításának köszönhetően még december 31-ig lehet pályázni az E-kereskedelem és egyéb e-szolgáltatások támogatása című GOP 2.2.3 pályázatra. Ezen 3-20 millió forint közötti összeget (a projekt 50 százalékát fedezheti) lehet nyerni például virtuális bevásárlóközpont, online ügyfélszolgálat vagy elektronikus számlázási rendszer kialakítására. Sokan összekapták magukat az utolsó pillanatban, mert már 243 a beadott igénylések száma 1,6 milliárdra, közülük 83-an nyertek 526 milliót. Maradék keret: 1,4 milliárd.
Szintén év végéig pályázható a környezet és energia operatív program 5.2-es kiírásra, az ebben rejlő lehetőségekről lásd korábbi cikkünket.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.