Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Szűcs György, a Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke...
Szűcs György, a Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke csütörtökön az országos elnökségi ülést követő sajtótájékoztatón, Budapesten elmondta: az uniós forrásból létrehozott alapból könnyítenék meg a hiteltörlesztést azoknak, akik 2004 után pályáztak, hitelt nyertek termelésük fejlesztésére, és arra számítottak, hogy bővülő termelésükből vissza tudják a kölcsönt fizetni, időközben azonban a válság miatt piacuk megváltozott.
Hangsúlyozta: a magyar gazdaságban jelentős szerepet játszó mikro- és családi vállalakozások túlélését, növekedési lehetőségét is segíteni kell a válság idején. Hozzátette: az IPOSZ a munkahelyek megtartása érdekében kezdeményezi azt is, hogy a pályakezdő szakmunkásokat alkalmazó kisvállalkozók bér- és járulékkedvezményt kapjanak.
Az IPOSZ elnöke úgy ítélte meg, hogy a válság a vártnál gyorsabban terjedt át a gazdaságra, ezért a foglalkoztatásban érdemi szerepet játszó mikro- és családi vállalkozások problémáit is kiemelten kell kezelni.
Solti Gábor, az IPOSZ nemzetközi és oktatási igazgatója szerint a 10 fő alatt foglalkoztató mikro- és családi vállalkozásokat a szakképzés területén is külön kategóriaként kellene kezelni, mert kevésbé tudnak élni a felnőtt- és továbbképzés lehetőségével. Géresi József, a szövetség egyik alelnöke pedig a határon túli együttműködés fontosságát hangsúlyozta a kisvállalkozók körében, amelyek összefogással, közösen indulhatnának az unió pályázatain.
Vonnák Sándor, az IPOSZ felügyelő bizottságának elnöke elmondta, hogy a szövetség az európai minta alapján a bérlakás-építési program támogatását javasolja a kormánynak, és szükségesnek tartja az áfa csökkentését az építőiparban.
MTI
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Ha igazolódnak az Európai Bizottság megállapításai, az éves globális forgalmában is jól látható büntetésre számíthat.