Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Idén is elkészült az Entrepreneur Magazin világranglistája, melyen számos, a hazai piacon is jelen lévő franchise-hálózat szerepel. Ki az első három helyezett, és melyik hálózat maradt le a dobogóról?
A 87 országban több mint 30 ezer étteremmel jelenlévő Subway mára már a világ legnagyobb szendvicseket kínáló franchise étteremlánccá nőtte ki magát, és vezető helyet foglal el a gyorsételeket kínáló láncok körében. A hazánkban 2004-ben megjelent óriás, jelenlegi 24 magyarországi egységéből, 15-öt Budapesten, 9-et pedig vidéken üzemeltet.
Az 1965-ben alapított lánc, az amerikai Entrepreneur Magazin éves ranglistáját, az utóbbi 20 évben immár 15. alkalommal vezeti. Magyarországon a belépési díj 10 ezer, a befektetési tőkeigény pedig 100 és 250 ezer dollár között mozog.
Ezüstérmet szerzett a Kentucky Fried Chicken (KFC), amelynek idei nagy újítása, hogy bármely 14 hazai éttermébe betérve, a vendégek fotelekben és bőrkanapékon fogyaszthatják el a kínálatában szereplő ételeket. Az éttermekbe plazmatévéket szereltek, és mindenhol ingyenesen elérhető Wifi-hálózatot vehetünk igénybe. A KFC magyarországi jogtulajdonosa saját egységekkel terjeszkedik a piacon.
A harmadik helyen végzett Európa legnagyobb étteremlánca, a McDonald’s, amely idén ünnepli Magyarországra érkezésének 20. évfordulóját, és már 93 étteremmel, több mint 20 McCafé-val és mintegy hétezer alkalmazottal van jelen piacunkon. Új célkitűzései között szerepel, hogy az 50 ezernél főnél kisebb lélekszámú városokban terjeszkednek, így októbertől várja vendégeit Mosonmagyaróváron a legújabb hazai egységük.
Éppen lemaradt a dobogóról a Magyarországról néhány éve kivonult Dunkin’ Donuts, amely magyar sikertelenségének talán az lehetett az oka, hogy egységeikben nem alakították át a hazai keresletnek megfelelően a kínálatot, valamint ízvilága nem felelt meg a magyar ízlésnek.
Az ötödik helyen a világ első számú pizza hálózata, a Domino’s Pizza zárt, amely még nem jelent meg a magyar piacon.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Ha igazolódnak az Európai Bizottság megállapításai, az éves globális forgalmában is jól látható büntetésre számíthat.