Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A mezőgazdasági termékek forgalmazóinak, feldolgozóinak összesen mintegy 41 milliárd forint támogatás folyósítására vállalt kötelezettséget a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), miután döntés született a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatásokról.
Soproni Horváth Lajos, az MVH sajtófőnöke arról tájékoztatott, hogy az EMVA-támogatások is utófinaszírozottak. Így a támogatások csak a projektek elkészülte után, illetve a kivitelezés egy-egy jelentősebb szakaszának lezárását követően hívhatók le, megadott időszakokban, negyedévenként. Erre először 2009. január 1. és 31. között, majd azt követően a jövő év áprilisában nyílik lehetőség.
A sajtófőnök emlékeztetett rá: az idén tavasszal hirdette meg a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatások igénylésének lehetőségét és annak feltételeit. A túlnyomó részben az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) finanszírozott támogatás célja, hogy javuljanak a mezőgazdasági termékek feldolgozásának, illetve forgalmazásának feltételei.
Az erre megszabott időszakban - májusban - 547 kérelmet nyújtottak be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz, összesen 58 milliárd forintot meghaladó támogatási igénnyel. A beérkezett kérelmek feldolgozása és a szükséges adminisztratív, valamint helyszíni ellenőrzések után, 385 igénylés felelt meg a kiírás feltételeknek. Néhány napja pedig megszülettek a támogatási döntések is. Így összesen mintegy 41 milliárd forint majdani folyósítására vállalt kötelezettséget az MVH. A Támogatás odaítéléséről a nyertesek postai úton hivatalos értesítést kapnak. A támogatás kedvezményezettjeinek - a legfontosabb adatokat is tartalmazó - listája az MVH honlapján (www.mvh.gov.hu) minden érdeklődő számára hozzáférhető lesz.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Sokak félelme szerint Oroszország néhány éven belül képes lehet arra, hogy támadást indítson egy másik európai ország, akár egy NATO-tagállam ellen. Ez attól is függ, hogy Ukrajna meddig állja a sarat.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Több ponton is jogellenesnek tartják a folyamatot.
Április 12-én lesz a voksolás, ha hinni lehet a dátumnak a kormányfő polóján.