© Stiller Ákos

Sajátos lemaradási pánik lett úrrá a gazdasági kamarák és más üzleti lobbik vezetőin, amióta a költségvetési kiigazítást követően a magyar gazdaság növekedése az uniós átlag alá esett, s magas szinten megrekedt az infláció és a munkanélküliség. A munkaadói szervezetek vezetői erőteljesen követelték a fordulatot az elmúlt napokban a kormányzattal és a parlamenti pártok vezetőivel folytatott konzultációban. Ezek lezárultával nehéz választás elé kerültek: vagy a kilábalás kizárólagos feltételének az előrehozott választásokat tekintő, ám a gazdaságpolitikai fordulat részleteitől őket megkímélő Fidesz-elnök mellé állnak, vagy továbbra is a - most már kisebbségi - kormánnyal alkudoznak a hőn áhított versenyképesség-javító intézkedésekért. Fő céljuk elérésére, azaz a politikai elit válságkezelő összefogására változatlanul nincs remény, efelől Orbán Viktor Fidesz-elnök szemernyi kétséget sem hagyott.

Pedig egy kivételes pillanatban felvillant annak a lehetősége, hogy érdemi párbeszéd kezdődjön a gazdaság állapotáról és a teendőkről. A közélet normájává lett indiszkréció jóvoltából kitudódott ugyanis, hogy Orbán Viktornak volna receptje az államháztartási egyensúly megteremtésére. A vezető hírportálok értesülése szerint ez a sokak számára fájdalmas művelet a nagyberuházások felülvizsgálatától a nyugdíjak befagyasztásáig - vagy a hivatalos megfogalmazás szerint azok reálértékének megőrzéséig - terjedne, ami már csak azért is hihetőnek tűnt, mivel 1998-as választási győzelme után, az orosz és az ázsiai pénzügyi válság nehéz hónapjaiban hasonló eszközökkel operált a Fidesz vezette koalíció. Leállította a 4-es metró és a Nemzeti Színház építését, halogatta a sztrádaprogramot, 20 százalékos nyugdíjemelés helyett csak 14 százalékosat hajtott végre, imigyen csökkentve a költségvetés kiadásait.

Nem volt meghökkentő az a (szintén csak kiszivárgott, ám meg nem erősített) forgatókönyv sem, hogy a fájdalmas döntések vezénylését Orbán szakértői kormányra bízná, és csak másfél-két évig tartó átmeneti időszak után kezdene hozzá saját embereivel saját programja megvalósításához. Némiképp ez is rímel a Fidesz-kormányzás két szakaszára: 1998 és 2000 között a lendületes gazdasági növekedés ellenére a keresetek reálértéke alig nőtt, s csak ezt követően köszöntött be a bőkezű lakástámogatásokkal, az állami szférában erőteljes bérkorrekciókkal, a versenyszférában pedig a minimálbérek emelésével járó jóléti gazdaságpolitika.

Nem tekintette tárgyalási alapnak a kiszivárgott téziseket a kormány, ellenkezőleg, Orbán megszorító szándékainak leleplezésére heves kampányba kezdett. Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől Demszky Gábor főpolgármesterig egymásra licitálva tudatták, megvédik Orbántól a nyugdíjasokat és a 4-es metrót - utóbbiról még fővárosi közgyűlési határozat is született. Pedig mintegy három éve - amikor kitudódott, hogy az autópálya-építéseket nem lehet a költségvetésen kívül elszámolni - a jelenlegi kormányzat szakértői is felvetették, hogy a költségvetést túlzottan megterhelő infrastrukturális beruházásokat lassítani kellene. A hazai össztermék (GDP) 10 százalékára tehető, a társadalom elöregedésével egyre növekvő nyugdíjkifizetések kordában tartására pedig előbb-utóbb megoldást kell találni, bárki kormányozzon is. Orbán ötletei tehát nem eleve az ördögtől valók, a pártelnök a Járai Zsigmond korábbi jegybankelnök által összeállított jelentésből idézett, mint azt múlt heti számában a Heti Válasz tudatta olvasóival.

Járai főbb tippjei régóta ismertek: az állami újraelosztást a GDP mai, 50 százalékos arányáról 40 százalékra kellene csökkenteni, költségvetési hiány helyett pedig 2 százalékos bevételi többletre kellene törekedni. Az előbbi annyit tesz, hogy az idén mintegy 13 500 milliárd forintra rúgó államháztartási kiadásokból csaknem 3 ezer milliárdot kellene lefaragni, és a várható, mintegy 1000-1100 milliárd forintos deficit helyett 500-600 milliárdos többletet volna célszerű elérni. Arról nincs hír, hogy Orbán ezt az üzleti körök szívének kedves, ám az állam polgáraira nézvést brutális megszorításokat jelentő csomagot is magáévá tette volna. Másik tanácsadója, kormánya gazdasági minisztere, Matolcsy György másfél-két év alatt végrehajtandó ezermilliárd forintos adó- és járulékcsökkentéssel kecsegteti az üzleti szférát, amire szerinte - Járaival ellentétben - a kiadások radikális visszafogása nélkül is van lehetőség, mert ez a gazdaság kifehérítéséből és a hitelesség visszaszerzésével az államadósságot terhelő kamatok csökkenéséből összejön. Utóbbi realitásáról csak annyit, hogy a költségvetés kamatszámlájának 500 milliárd forintos mérsékléséhez az államadósság után fizetendő kamatok mintegy 4 százalékpontos esésére volna szükség. Ennek eléréséhez pedig több éven át stabil, egyensúlyi költségvetést és hiteles adósságcsökkentő politikát kell folytatni, a sorrend tehát nem tetszőleges.

Valamennyi kényes kérdést megkerülte a Fidesz elnöke, amikor a múlt héten a Megállapodást a jövőnkért! című, 2006-os kiáltványt aláíró szervezetek és kamarák vezetőivel találkozott. Utóbbiak sem okoztak neki kényelmetlen perceket. Pedig tehették volna, hiszen a kiáltványban egyebek mellett az államháztartási hiány mielőbbi lefaragását, kisebb és hatékonyabb államot, régiós elven működő önkormányzati rendszert, állami és magánfinanszírozásra épülő egészségügyi szolgáltatást szorgalmaztak, márpedig az erre rímelő kormányzati javaslatokat a Fidesz eddig elutasította. Orbán a találkozón azt hangsúlyozta, hogy a megszorító politika megbukott, már senki nem hisz a mai helyzet fenntarthatóságában. Választási győzelme esetén nem hirdet meg oktatási, egészségügyi és önkormányzati reformokat, hanem hat-nyolc hónapos konzultációba kezd a partnerekkel, és az ezeken kirajzolódó teendőket valósítja meg, a többség szakmai támogatásával. Vagyis az önkormányzati választásokig nem tesz semmit - szólt rögvest a kormányzati riposzt. Orbán adó- és járulékcsökkentésre, a kulcsok mérséklésén kívül az adóbevallások egyszerűsítésére is ígéretet tett. Nyilvánosan pedig "új egyezséget" ajánlott a munkaadóknak tíz év alatt 1 millió új legális munkahely megteremtésére, visszalépve némileg korábbi ígéretéhez, a teljes foglalkoztatáshoz képest. Ám ez is azt jelentené, hogy a mai, kétségkívül alacsony, 57 százalékos foglalkoztatási szintről az élvonalba, a 70 százalékos rátát produkáló skandináv országok színvonalára lépne elő Magyarország.

Legalább évi 5-7 százalékos gazdasági növekedésre volna szükség ahhoz, hogy a foglalkoztatottak száma évi 100 ezerrel bővüljön - fejtegette a Tárki Alapítvány és az Unicredit Bank Európai társadalmi jelentés című kiadványáról szervezett múlt pénteki műhelybeszélgetésén Székely Judit szakállamtitkár. Ehhez a munkaerő kínálatának is meg kell változnia - tette hozzá -, mert jelenleg 1,5 millió embernek nincs szakképesítése, a 15-64 éves korosztályból a nyolc általánost el nem végzetteknek még a tizede sincs foglalkoztatva. Magyarországon viszonylag sok az olyan háztartás, ahol minden munkaképes családtag dolgozik, és az olyan is, ahol senki - tette hozzá Tóth István György, a jelentés szerkesztője. Mindeközben egyre súlyosabb a szakemberhiány, ami a Nyugat-Dunántúlról már a Nyírségre is átterjedt - árnyalta az összképet Székely.

A foglalkoztatás bővítését az adó- és járulékcsökkentésből vezetik le a Fidesz szakpolitikusai, és a munkaadói szervezetek vezetői elsősorban ezzel az igényükkel bombázták a velük konzultáló és őket partnernek invitáló Bajnai Gordon gazdasági minisztert is. Csakhogy a munkaerőt megdrágító társadalombiztosítási járulékok csökkentése költségvetési szempontból nem egyszerű, mivel ezek ma is legfeljebb a nyugdíjak, egészségügyi szolgáltatások négyötödét fedezik. A munkáltatói járulék 1996 és 2002 között 10 százalékponttal csökkent, ami hozzájárult ugyan a foglalkoztatás növeléséhez, ám az aktivitási ráta nem javult (vagyis a munkaerőpiacról kiszorultak ettől még nem tértek viszsza), viszont a társadalombiztosítási alapokat a központi költségvetésnek egyre nagyobb mértékben ki kell egészítenie az adóbevételekből - hívja fel a figyelmet napokban megjelenő, Miért beteg a magyar gazdaság? című könyvében Mihályi Péter. Vagyis a járulékcsökkentés sajátos módon maga is hozzájárulhat a magas adószint fennmaradásához. Bajnaival tanácskozva Parragh László kamarai elnök adóreformot, Takács János, a Magyar Európai Üzleti Tanács elnöke jól érzékelhető adócsökkentést, Fekete István, a Joint Venture Szövetség elnöke az élőmunkát terhelő adók 10-12 százalékos mérséklését szorgalmazta, s ennek fejében elfogadnák az általános forgalmi adó (áfa) emelését is. Ez viszont az inflációnak adna újabb lökést, a korábbi tapasztalatok alapján minden áfaemelés azonnal megjelent az árakban. Márpedig a kormány és a jegybank közös inflációs célja 2009-re 3 százalék, aminek teljesíthetősége érdekében a monetáris tanács a múlt héten kamatot emelt (HVG, 2008. május 31.), kiváltva ezzel a kormánypárti és ellenzéki képviselők, valamint az üzleti körök nagykoalíciós haragját. "8,5 százalékos kamattal nem lehet együtt élni" - fakadt ki Orbán is a szakmai szervezetek vezetői előtt.

Mindazonáltal az áfa emelését a pénzügyminiszter sem zárta ki, aki Bajnai társaságában szintén ezt tartotta más adók és a járulékok mérséklése egyik forrásának az ökoadó emelése, a gazdaság fehérítéséből származó költségvetési többletbevétel és az állami kiadások megnyirbálása mellett. Így lehetővé válna a 4 százalékos különadó és a tételes egészségügyi hozzájárulás kivezetése az adórendszerből, valamint a munkáltatói járulék mérséklése - hangsúlyozta Veres János -, hozzátéve, a döntéssel meg kell várni az államháztartás első félévi adatait. Az adócsökkentésre az ellenzék is rákényszerítheti a kormányt - hívta fel a figyelmet az új parlamenti arányokra Dávid Ibolya, az MDF elnöke, aki szintén tárgyalt a Megállapodást a jövőnkért! című kiáltvány aláíróival, s aki erről, valamint egy ezermilliárd forintos kiadáscsökkentő programról az ellenzéki pártokkal is egyeztetne. Ha viszont az adótörvényekről netán az ellenzék döntene, azzal gyakorlatilag kiütné a hatalomból a kisebbségi kormányt.

Farkas Zoltán