Az EGIS Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján jelezte, hogy a 2008. október-december negyedévben (az üzleti év első negyedéve) – a zárás jelenlegi adatai szerint – 28,5 milliárd forint árbevétel mellett 5,8 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el. Az árbevételhez mintegy 3 milliárd forinttal, az eredmény növekedéséhez pedig mintegy 2 milliárd forinttal járult hozzá egyes szállításoknak üzleti okokból való előrehozatala. Az első negyedévről szóló részletes tájékoztatót a társaság 2009. február 9-én teszi közzé.
Egis: Profit warning - több lett a nyereség
Az EGIS Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján jelezte, hogy a 2008.
Egy nyomozás leállt, egy még folyik a Covid-tesztek milliárdos biznisze után felszívódott cégek ügyében
Szuverenitásvédőből vállalkozó lett Lánczi Tamás
Tiszások lakják be Orbánék uniós fellegvárát
A Brüsszeli Magyar Ház egyfajta vízválasztó is lehet Magyar Péterék számára.