Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A korábban említettnél is több pénzre lenne szüksége a General Motors...
A korábban említettnél is több pénzre lenne szüksége a General Motors legnagyobb európai érdekeltségének, a német Opelnek. A társaság jelezte: amikor októberben először előálltak igényeikkel még nem tudták mi következik: az autópiaci kereslet visszaesése rendkívül érzékenyen érintette a céget, amely számára a devizapiaci események – így például a font és a rubel gyengülése – már csak olaj volt a tűzre. Pénteken Armin Schild, az Opel felügyelőbizottságának a tagja azt mondta: a társaságnak legalább 3,3 milliárd euróra lenne szüksége, hogy túlélje a válságot, s csökkentse függőségét a hatalmas problémákkal küzdő GM-től.
Mindenesetre a német kormányhoz hivatalos kérés az Opeltől még nem érkezett – erről Steffen Moritz, a gazdasági minisztérium szóvivője tájékoztatta a CNN Money-t. A szóvivő ugyanakkor hozzátette a szaktárca várja az autógyártó átszervezési terveit.
Hivatalos számok még tehát nincsenek, de kiindulási alap lehet, hogy a GM vezetése a hét elején közölte: a túléléshez a cégnek az amerikai kormány újabb 16,6 milliárd dolláros segítsége mellett más államoktól is szüksége van még legalább 6 milliárdra. Kérdéses persze, hogy mit lépnek erre a németek, főleg annak tudatában, hogy a svéd kabinet nemet mondott az amerikai gyártónak, aminek eredményeként a GM svéd márkája a Saab csődvédelembe menekült.
Ecoline
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.