Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A kkv-k fellendülésre számítanak az elkövetkező időszakban, de ha mégsem jönnek be várakozásaik, készek létszámot csökkenteni és dolgozóik munkaidejét lerövidíteni - derül ki a legújabb kkv bizalmi indexből.
A K&H Bank öt éve készülő kis- és középvállalkozási (kkv) bizalmi indexe a harmadik negyedévben mínusz 20 ponton áll, ami 7 ponttal rosszabb az egy évvel korábbinál, viszont 8 ponttal jobb az idei második negyedévi mutatónál - mondta a felmérést ismertető sajtótájékoztatóján Németh László, a bank marketing főosztályának vezetője.
A megkérdezett 700 cég döntéshozói úgy vélik, hogy a gazdasági visszaesés elérte a mélypontját, így a következő egy évben magasabb árbevételt és profitot várnak. A forint/euró árfolyamot a 260-280 forint közötti sávban valószínűsítik. Ez év elejétől az 1 milliárd forint alatti árbevételű társas vállalkozások kerültek be a mintába, előtte a 700 millió forintos árbevétel volt a határ - ismertette a felmérés módszertanát Vacher János, a Gfk Hungária cégvezetője. Véleménye szerint a 300 millió forint árbevétel alatti - családi - cégek várakozásai a lakosságéhoz hasonlítanak, míg a profi menedzsment által vezetett nagyobb kkv-ké inkább egyezik a nagy cégekével.
Az index idén az első negyedévben -34 pontról indult, a másodikban -28 ponton állt, míg megérkezett a harmadik negyedévi -20 pontra. Egy évvel ezelőtt -13 ponton állt K&H Bank indexe. Az index mögött 10 részindex áll. Minősítik a vevőket, a közterheket, a bankokat, a kormány gazdaságpolitikáját, illetve a monetáris politikát is. A mostani felmérés egyik érdekessége, hogy a bankok megítélése - a szolgáltatás minősége és a hitelhez jutás - 5 pontot romlott, ugyanakkor a következő egy évre szóló kamatvárakozás 22,8 pontot javult. Vagyis hitelhez nehéz jutni, de az egyre olcsóbb lesz. Németh László azért e rész-indexet kétkedve fogadta.
Általában a nagyobb cégek optimistábban tekintenek a következő egy év elé. A teljes megkérdezett kör arra a kérdésre, hogy miképpen érintette a válság eddig, a megrendelések visszaesését említette és azt, hogy vevői nem fizettek. A kettő együtt likviditási problémákat tükröz. Annak ellenére, hogy a kkv-vezetők már fellendülést várnak, kaptak egy kérdést arra, hogy mit tennének a helyzetük további romlása esetén. Legtöbben elbocsátanának alkalmazottaik közül, a második-harmadik helyen - holtversenyben - a rövidebb munkaidő, és az egyéb költségek csökkentése állt.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.