Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A minimálbér nyomába sem ér a létminimumnak, s ezen az sem változtatott volna lényegesen, ha a munkaadók elfogadták volna a munkavállalók 80 ezer forintos ajánlatát az országos érdekegyeztetésen - írja az fn.hu.
A legkisebb, törvényesen adható bérből nem lehet megélni – legalábbis ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. Magyarán a jelenleg, azaz 2009-ben adható legkisebb minimálbér bruttó 71 500 forint, amelyet egy teljes munkaidőben dolgozó munkavállalónak fizethetnek, kevesebb, mint a létminimum, vagyis ami biztosítja a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény – konvencionálisan alapvetőnek minősülő – szükségletek kielégítését. A KSH szerint ugyanis a létminimum 2008-ban 71736 forint volt – olvasható a Figyelőneten.
A minimálbérből vagy azt megközelítő fizetésből csaknem a munkavállalók egyharmada próbál megélni. A kormányzat által használt statisztikák szerint a versenyszférában a minimálbér és a 100 ezer forint közötti jövedelemsávban található a munkavállalók 30 százaléka.
Bár egyes politikusok gyakran utalnak arra, hogy a minimálbér környékén keresők valójában adóelkerülők –anélkül, hogy tagadnánk, e feltételezésnek van némi igazságtartalma –, az is könnyedén bizonyítható, hogy a mezőgazdaság, a könnyűipar, a kiskereskedelem olyan szektorok, ahol a legnagyobb, legtőkeerősebb vállalatoknál is meglehetősen alacsony a bérszínvonal. Az ezekben a szektorokban dolgozók közül - Adler Judit, a GKI kutatója szerint – sokan valóban a minimálbér környékén keresnek.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.