Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Soha nem látott magasságba szökött a havi felszámolások száma az építőiparban júliusban. Az év eddig eltelt részében – némi statisztikainak nevezhető hullámzástól eltekintve – masszívan romlott az ágazat állapota, Július azonban túltett a kiugróan pusztítónak tartott júniuson is. Az ágazat hígulása némiképp lassult, ám még így is jelentősen meghaladja a nemzetgazdaság egészében tapasztalható jövés-menést.
Tart az építőipar agóniája, az ágazat helyzete az idei hetedik hónapban tovább romlott. Júliusban az előző hónaphoz és az első félévhez képest egyaránt gyorsult az újonnan indított felszámolási eljárások számának növekedése. A hetedik hónapban 393 cég került ilyen eljárás alá, ami 35,5 százalékkal – 103 vállalkozással – több, mint egy évvel korábban. Júniusban 363 cég dőlt be, a növekedés akkor 31,5 százalékos volt. Az első féléves folyamatokhoz hasonlítva még szembetűnőbb az ágazat helyzetének kilátástalansága. Január–júliusban ugyanis 15,7 százalékkal több vállalkozás dőlt be, mint egy évvel korábban, és már ez is gyorsulás volt az első negyedév végi 15 százalékos tempóhoz mérten. „Csak találgatni lehet, hogy hol van a mélypont” – kommentálta az adatokat Csorbai Hajnalka, az Opten céginformációs szolgáltató stratégiai igazgatója. Az mindenesetre mindennél többet mond, hogy az építési főszezon kellős közepén futnak történelmi csúcsra az ágazatban indított felszámolások.
A „válságágazat” helyzete júliusban csak kicsit volt rosszabb, mint ami a gazdaság egészében tapasztalható, hiszen nemzetgazdasági szinten 29 százalékos a felszámolások egy év alatti növekedési üteme. A szokásosnál kisebb különbség azonban semmiképpen sem az építőipar állapotának javulását jelenti, sokkal inkább a nemzetgazdaság egészének „hozzáromlását”. Alátámasztja ezt a GDP második negyedéves stagnálása, valamint a KSH napokban közzétett lesújtó építőipari kibocsátási adata is, amelyek tanúsága szerint az első félévben az ágazat termelése a nem túl rózsás tavalyitól is 13,8 százalékkal maradt el.
Rekordot hozott a végelszámolások alakulása is: júliusban 229 vállalkozás tulajdonosa döntött cége bezárása mellett, ami 17,7 százalékos növekedés tavaly júliushoz képest.
Az egy hónappal korábbival összevetve pedig irányváltás is történt, júniusban ugyanis 8 százalékkal kevesebb céget zártak be a tulajdonosok. A nemzetgazdasági átlag 11 százalékos növekedést mutat, így a magasabb építőipari adat elvileg kedvező is lehetne az ágazatra nézve, az új cégek számának gyors növekedése azonban felülírja ezt. Júliusban ugyanis 115 új céget alapítottak az ágazatban, ami a tavaly júliusinál 20,8 százalékkal, az idén júniusinál pedig 23 százalékkal több. Csorbai szerint az ágazat továbbra is a cégeiket gyakran és nagy rutinnal cserélgető „adósságlovagok" kedvenc terepe. A nemzetgazdaság egészében ugyanis 3 százalékkal kevesebb új vállalkozást hoztak létre júliusban, mint egy évvel korábban.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.