A megállapodás alapján az iskola tanulói is használhatják majd azt a jelenleg még kialakítás alatt lévő oktatási központot, amelyet a gyár területén hoznak létre, és amely elsősorban az Opel munkatársainak elméleti és gyakorlati továbbképzését szolgálja.
Solt Tamás, az Opel gyár igazgatója az együttműködési megállapodás aláírásakor a közlemény szerint hangsúlyozta: az Opel természetesen saját munkaerő utánpótlását is segíteni kívánja azzal, hogy az eddigi jó kapcsolatra alapozva még magasabb szintre kívánja emelni együttműködését a helyi szakképző intézményekkel.