Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Harminc százalékos munkaerő bővítést tervez 2012-ben az autóipari fejlesztések csúcstechnológiáját képviselő AVL Hungary Technical Center.
Az autóipari fejlesztésekkel foglalkozó AVL csoport osztrák multinacionális cég budapesti leányvállalataként létrejött vállalat tíz éve folyamatosan növekszik. A belsőégésű motorok kutatás-fejlesztésével foglalkozó cég 2012-ben a dolgozói létszámmal együtt a forgalom további 30 százalékos növelését tervezik, így számos új munkahelyet teremtenek szakképzett mérnökök részére.
A multinacionális cég budapesti leányvállalatánál jelenleg 111 munkavállaló – több mint 90 százalékban magasan kvalifikált mérnök – dolgozik, és az év végén a létszámot 150-re növelik. A tervek szerint 700 ezer euró fejlesztést hajtanak végre, amely többségét új technológiákra, új tesztpadok létrehozására fordítják - ismertette Dirk Janetzko ügyvezető igazgató.
A magyarországi társaság első évében, 2002-ben 135 millió forint árbevételt ért el, tavaly ez 2,3 milliárd forintot tett ki, és az idén 3,5 milliárd forint árbevételt terveznek.
Az AVL Hungary Technical Center K+F tevékenységének eredményei a világ öt kontinensének személyautó-, nehézgépjármű-, munkagép- és hajóiparágában jelennek meg, de a műszaki innovációk a Magyarországon előállított személyautókban és haszongépjárművekben is jelentkeznek közvetlen vagy közvetett módon. Jelenleg az AVL Hungary Technical Center által hazánkban, magyar szakemberek segítségével létrehozott szolgáltatások legnagyobb részét külföldi piacokra gyártják, de a cég a nemzetközi járműgyártó és beszállító cégek magyarországi leányvállalataival is szorosabb együttműködésre törekszik.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A jelenkor legnagyobb botrányzenekarának budapesti fellépése ellen is beindult a tiltakozás, a kormány egyik tagja is fontosnak tartotta, hogy megszólaljon az ügyben. De vajon ez megállítja a zenekart, vagy még jobban fűti a sikerét?
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.