Japán színvonalon fejleszt a Videoton

Japán tervek alapján, a megrendelővel szoros kooperációban egy új gyártósor három állomását készítette el a Denso Magyarország Kft. székesfehérvári telephelye részére a Videoton célgépek tervezésével és gyártásával foglalkozó tagvállalata.

  • MTI MTI
Japán színvonalon fejleszt a Videoton

A Videoton VT-Asyst Kft. munkájának elismerését jelzi, hogy a gyártósor korábbi típusait Japánban készítették, a mostani, 70 millió forintos megrendelés keretében készült először Magyarországon annak egy része.  A megrendelő elégedettségét bizonyítja, hogy a Denso Magyarország Kft. már jelezte, még az idén egy újabb gépsort szeretne. Gyártási fázisban van már egy másik, 100 millió forint értékű gépsor készítése is a japán tulajdonú cég számára - mondta Vámosi Attila, a kft. ügyvezetője. A videotonos vállalkozás már korábban is több célgépet gyártott a Denso székesfehérvári gyárának. 

Az évi egymilliárd forint árbevételű, ötven szakembert foglalkoztató cég vezető nemzetközi cégek magyarországi gyárainak szállít egyedi gyártó-és ellenőrző berendezéseket. A cég főbb partnerei az autóipar kiemelt beszállítói, de sok célgépet gyárt  orvosi eszközöket, háztartási készülékeket, mobiltelefonokat, villanymotorokat készítő vállalatok számára is.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.