Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az elmúlt öt évben több mint 90 ezer vállalkozás vált fizetésképtelenné Romániában, a gazdasági válság elsősorban a kereskedelemben, a fuvarozásban és az építőiparban érdekelt cégeket tizedelte meg − derül ki a Coface Románia legfrissebb adataiból.
A román gazdaság tavaly elért, 2 százalékot meghaladó növekedése ellenére folyamatosan emelkedik a fizetésképtelenséggel küzdő cégek száma, a válság miatt meggyengült, alacsony tőkével rendelkező vállalkozásoknak egyre nehezebben sikerül túlélni a fogyasztás csökkenése és a megrendelések hiánya jellemezte rendkívül nehéz időszakot.
Továbbra is magas a kockázatos cégek aránya, a vásárlóerő csökkenése, valamint a nehézkes hitelezés idén újabb tömeges csődhullámot idézhet elő az országban – prognosztizál a Coface. Az elmúlt öt évben több mint 18 ezer kiskereskedő cég ment csődbe Romániában, 18,6 ezer fuvarozó és közel 12 ezer építőipari vállalkozás vált fizetésképtelenné, ami jól mutatja, hogy a recesszió elsősorban e három ágazatot sújtja évről évre – írja a Napi Gazdaság. A csődeljárás vagy felszámolás alatt álló cégek száma 2011-ben volt a legnagyobb, tavaly nagyjából 22,7 ezer cégbezárást regisztráltak, 4,4 százalékkal többet, mint az azt megelőző évben.
A csődbe ment ingatlanközvetítő cégek száma 25 százalékkal emelkedett az előző évhez képest, a gép- és alkatrésziparban érdekelt vállalatok száma 25, a telekommunikációs cégek 21, míg az egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó fizetésképtelenné vált cégek száma 20 százalékkal nőtt 2011-ben.
Nem ad okot optimizmusra az sem, hogy folyamatosan romlik a fizetési fegyelem Romániában, a rosszul fizető vállalatok száma 2011 utolsó negyedévében gyakorlatilag megkétszereződött, ami vészes előjele annak, hogy a folyamat tovább gyorsulhat idén − fogalmazott közleményében Cristian Ionescu, a Coface Bulgáriáért és Romániáért felelős országmenedzsere.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.