Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Brutális, 120 millió eurós nettó veszteséggel zárta üzleti évének első felét az Euro Disney, ami bő 20 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A vállalkozás egyre szorosabb adósságprésbe kerülhet.
A kontinens legnagyobb szabadidőparkjába másfél százalékkal kevesebb, 6,9 millió vendég érkezett, mint a bázisidőszakban, az egyik fő bevételi forrásnak számító hotelek foglaltsági mutatója pedig 3,6 százalékkal csökkent – írja a Napi Gazdaság Online. Hiába költött azonban többet egy átlagos vendég (a parkban 44,1 eurót, szállásra pedig 207 eurót naponta), az összesített bevétel így is 8 százalékkal esett. Sokba került az Euro Disneynek a felkészülés az idei, 20 éves jubileumra is.
Az 1,8 milliárd eurós hitelállomány némileg sötétté teszi a jövőt, s bár a cég egyelőre a szabad pénzáramból eleget tud tenni fizetési kötelezettségének, nem lehet kizárni, hogy a jövőben kénytelen lesz csökkenteni költségeit s akár némely eszközének értékesítésére is rákényszerülhet. A második félévtől mindenesetre javulást vár a társaság, a nyári szünet és a születésnapi ünnepségek egyaránt növelik majd a bevételt s a szállodai foglaltsági adatok is bizakodásra adnak okot.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.