Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Továbbra is Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a leggazdagabb magyar, bár vagyona 20 milliárd forinttal 135 milliárdra csökkent - közölte a 100 leggazdagabb magyarról most megjelent kiadványa alapján a Napi Gazdaság.
Az összeállításból kitűnik, hogy lecsúszott a második, de még a harmadik helyről is Demján Sándor, aki egy év alatt 35 milliárd forinttal lett "szegényebb".
Ha abszolút számokban nem is, arányaiban mindenképpen a Vegyépszer-tulajdonos Nagy Elek a legnagyobb vesztes, aki tavaly 29,6 milliárddal szerepelt a listán, az idén viszont "csak" 16 milliárddal. Nagy vagyona egyébként a rangsor 2002-es megjelenése óta most a legkisebb, egyéni csúcsa 51 milliárd forint volt 2008-ban.
A 2012. évi lista második helyén Várszegi Gábor (Fotex) áll 125 milliárdos, a harmadik helyen a vegyiparban érdekelt Bige László 110 milliárd forintos vagyonnal.
A kiadvány szerkesztői felhívják a figyelmet arra, hogy a lista összeállítása során csak a transzparens vagyonokat tudják értékelni. Így számos olyan ember hiányzik a felsorolásból, akinek tényleges helyzete alapján itt lenne a helye, azonban érdekeltségeik nem átláthatóak, vagyonuk a használt módszerekkel nem feltérképezhető - áll a Napi Gazdaság közleményében.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.