szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nem adott komolyabb lökést a recesszióban lévő brit gazdaságnak a londoni olimpia. Bár az építőipar komoly megrendeléseket kapott az olimpia megrendezése előtt, a játékok 17 napja nem hozott jelentősebb hasznot a brit gazdaság számára. A vártnál kevesebb turista érkezett az országba, illetve a kiskereskedelmi szektor is csak vegyes eredményeket tud felmutatni.

Inkább hosszú távon várható élénkülés Londonban

Májusban a helyi jegybank azzal számolt, hogy az ország GDP-je 0,2 százalékponttal lesz nagyobb 2012 harmadik negyedévében, mint lett volna a játékok megrendezése nélkül. A CEBR elemzése szerint London éves növekedési ütemét az olimpia hosszú távon érvényesülő hatásai évente 0,6 százalékponttal növelhetik egyebek mellett olyan tényezők miatt, mint például a kelet-londoni olimpiai helyszín városrehabilitációs hatásai.

Az olimpia játékok 10 milliárd font nettó közvetlen költséggel járt a brit gazdaság számára, ezt várhatóan 1 milliárddal fejeli meg a turisták elmaradása, valamint a szabadságok miatt a termeléskiesés miatt – idézi a Világgazdaság a Centre for Economics and Business Research (CEBR) londoni pénzügyi elemző cég értékelését. A turisztikai cégek érdekvédelmi szervezetének (UKinbound) felmérése szerint előző év azonos időszakához képest kisebb forgalmat bonyolítottak le az olimpia alatt a brit szállodák, utazási irodák. A londoni hotelekben 80 százalék körül volt az átlagos foglaltság, ami nem több, mint az év ezen időszakában szokásos szintet.

A CEBR elemzői szerint a brit GDP az olimpia alatt összesen 1 milliárd font veszteséget hozott össze a turizmus és a termelés kiesései "révén".  Sokan ugyanis épp az olimpiára időzítették szabadságukat vagy azért, hogy követni tudják az olimpiát, vagy azért, hogy az olimpia okozta felfordulás elől elutazzanak. Ez kiegészülve a 10 milliárd fontos közvetlen rendezési költségekkel, 11 milliárd fontos kiadási tételt jelent az ország gazdasága számára.

Az olimpia első napjait jellemző gyászos kiskereskedelmi adatok azonban a játékok második hetére jelentősen módosultak. Az első napokban ugyanis túl hatásosnak bizonyultak a londoni közlekedési társaság dugókra vonatkozó előzetes figyelmeztetései, így a szellemvárossá váló belváros üzleteiben jelentősen visszaesett a forgalom. A beharangozott, végül elmaradt dugóktól tartva azok a Közel-Keletről érkező bevásárlóturisták is elmaradtak, akik a nyári időszak alatt a legjelentősebb vásárlóknak számítanak a londoni üzletekben. A kiskereskedők és a vendéglátóhelyek arra is panaszkodtak, hogy az olimpiára érkező sportturisták kevesebbet költöttek, mint a megszokott nyári turisták.

Nagyítás-fotógalériánk a londoni olimpia záróünnepségéről - kattintson a képre!
©

A London belvárosában 600 üzletet képviselő The New West End Co. szóvivője a Guardiannek azt mondta, megismétlődött a korábbi olimpiákra jellemző trend, hogy a játékok második hetére nő meg a forgalom az üzletekben. Augusztus 4-én országos szinten 5,4, míg Londonban 8,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest az eladások értéke, míg az első napokban Londonban nem volt ritka az 5–10 százalékos visszaesés sem.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Lefutottnak látszik, hogy Brisbane-é lesz a 2032-es olimpia

Lefutottnak látszik, hogy Brisbane-é lesz a 2032-es olimpia

A Fidesznek van igaza, és tényleg nincs objektív mércéje a jogállamiságnak?

A Fidesznek van igaza, és tényleg nincs objektív mércéje a jogállamiságnak?

16 éves lány a legfiatalabb áldozata a koronavírus-járványnak Magyarországon

16 éves lány a legfiatalabb áldozata a koronavírus-járványnak Magyarországon