30 millió Galaxy S3-at akar eladni a Samsung

A Samsung az év végéig több mint 30 millió Galaxy S III okostelefon eladására számít.

  • MTI MTI
30 millió Galaxy S3-at akar eladni a Samsung

"A Galaxy S III okostelefonból a várakozásaink szerint az idén több mint 30 milliót értékesítünk" - közölte a Samsung IT és mobil technológiai igazgatója Shin Jong-kyun újságírókkal szerdán Szöulban alig egy héttel azután, hogy a Samsung bejelentette a 20 milliós értékesítési szám átlépését. A Samsung májusban kezdte meg a Galaxy S III modell árusítását.

A Samsung nagy reményeket fűz másik húzó terméke, a Galaxy Note piaci sikerébe is, melynek második verzióját augusztus végén mutatta be a német IFA elektronikai kiállítás és vásár előtt. A Galaxy Note 2 októberben kerül az üzletekbe, és a Samsung várakozásai szerint kétszer annyi fogy majd belőle, mint az 1-es verzióból.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.