Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Visszafordult az illegális dohánykereskedelem arányának csökkenő tendenciája, s a feketekereskedelem újra növekedésnek indult. A fertőzött forgalom növekedése eközben az ország keleti régióiról áttevődött a déli megyékre, azaz nagyon megnőtt Szerbiából érkező svarcdohány mennyisége.
Megállt a korábbi évek fokozatosan csökkenő trendje és az előrejelzéseknek megfelelően újra növekedett a külföldi vagy hamis termékek aránya – derül ki a GfK Hungária 2012. évi vizsgálatából. Az eddig a feketekereskedelem által leginkább sújtott keleti országrészből (Szabolcs-Szatmár Bereg megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Hajdú-Bihar megye) fokozatos tevődik át az illegális forgalom a déli megyékre (Csongrád megye, Bács-Kiskun megye és Tolna megye).
A megyéket illető fenti átrendeződés ellenére a régiós trendekben a kelet-nyugati mintázat a korábbi évekhez hasonlóan alakul: a Dunántúlon 1,86 százalék nem adózott termék, míg a Dunától keletre ezek aránya 9,69 százalék. Azzal együtt, hogy a legtöbb külföldi termék még mindig ukrán, illetve fehérorosz eredetű, a déli megyékben a Szerbiából érkező cigaretták terjednek. A külföldről érkezett teljes cigarettamennyiség 29 százaléka származik manapság déli szomszédunktól, bár ez az arány korábban nem érte el a 20 százalékot.
„Összességében elmondható, hogy az elmúlt évben a feketepiac zsugorodása megállt és 2012-ben újra növekvő tendenciát mutat a dohánytermékek fekete kereskedelme” – foglalta össze a vizsgálat eredményeit Dörnyei Otília, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója. „A kismértékű emelkedés mögött több ok húzódik meg. Egyrészt a növekvő adóteher miatt és fizetőképes kereslet hiányában a cigarettapiac csökken, és ezzel párhuzamosan a vágott dohány piaca nő, ám ez utóbbi szegmenst a kutatás nem vizsgálta.
Másrészt a korábban leginkább érintett településeken – mint például Mátészalkán, Sátoraljaújhelyen, Szolnokon, Nyírbátorban – jelentősen csökkent a külföldi cigaretták aránya, és ezzel párhuzamosan az illegális fogyasztás más területek felé látszik eltolódni” – magyarázta a folyamatokat a szakember. „Érdemes azt is számításba venni, hogy a kutatási terepmunka május-június hónapokban zajlott, ezért a 2012-es kutatási eredményekben még nem tükröződik a júliusi jövedéki adóemelés hatása, illetve az elkövetkező időszakban várható további kihívások: az ismételt jövedéki adóemelés és a trafiktörvény hatásai jelentősen befolyásolhatják az illegális piaci kereskedelem alakulását”.
Öt év óta stagnál a dohánypiac mérete |
A hivatalos adatok szerint Magyarországon 2011-ben a dohányipari termékekből származó teljes árbevétel 500-510 milliárd forintot ért el. A költségvetésnek 287,2 milliárd forint jövedéki adó és 96,5 milliárd forint áfabevétele származott a dohánytermékek értékesítéséből. Az elmúlt évben 13,68 milliárd szál cigarettát és összesen 4387 tonna fogyasztási dohányt értékesítettek a hazai piacon. A dohánypiac mérete 2007 óta stagnál, illetve csökken, de emellett a dohánypiaci termékekből származó állami bevételek folyamatosan növekedtek. Az elmúlt másfél éves időszakban háromszor emelkedett a jövedékiadó, ami több mint 20 százalékos adóemeléssel járt együtt. Mind az adózott, mind pedig az adózatlan piac alakulását jelentős mértékben befolyásolták az évente legalább kétszeri, a fizetőképes kereslet növekedését jelentősen meghaladó jövedékiadó-emelések, a 2012. január 1-jei áfaemelés, valamint a zárt közterületen való dohányzás teljes tilalmának bevezetése. |
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.