szerző:
MTI

Nyereséges harmadik negyedévet zárt az osztrák bankcsoport, az Erste Bank. A magyarországi tevékenység azonban továbbra is lefelé húzza a nemzetközi eredményeket.

A magyarországi Erste Bank osztrák többségi tulajdonosa 143,7 millió euró nettó eredményt ért el a harmadik negyedévben az előző év hasonló időszakának 1,5 milliárd eurós - jelentős egyszeri leírások miatti - vesztesége után. A pozitív idei július-szeptemberi eredmény azonban elmaradt az elemzők által várt 157 millió eurótól.

"A gyengébb európai gazdasági kilátások, és az ebből fakadóan folyamatosan csökkenő eszközállomány, a csökkenő hozamszintek, a hitelállomány növekedésének hiánya, illetve az értékpapír-üzletágban tapasztalt korlátozott kereslet miatt az Erste Group arra számít, hogy a 2012. évi működési eredmény valamivel a 2011. évi alatt lesz" - fogalmazott a társaság közleményében.

A nemzetközi Erste csoport magyarországi tevékenységből származó - a kisebbségi tulajdonosokra vonatkozó tételek nélkül számított - nettó vesztesége 64,1 millió euró volt 2012. első kilenc hónapjában, jóval kevesebb az egy évvel korábbi 531,7 millió eurónál. Az egyéb eredmények sor vesztesége 57,3 millió euróról 107,4 millió euróra nőtt a devizahitelesek megsegítését célzó kormányzati intézkedések miatt. Ennek eredményeként az Erste 60,6 millió euróval növelte a későbbi adóintézkedésekre vonatkozó céltartalékát.    

Az Erste Bank Hungary Group által foglalkoztatottak létszáma az előző év végéhez képest 11,3 százalékkal 2614 főre csökkent.

A társaság közlése szerint a kiskereskedelmi és kis- és közepes vállalkozási üzletágból származó nettó kamatjövedelem éves összehasonlításban 45,5 millió euróval, azaz 15 százalékkal 257,6 millió euróra csökkent az első három negyedévben. A nettó díj- és illetékbevétel ugyanilyen időtávon 6,0 millió euróval, azaz 8,1 százalékkal 67,8 millió euróra csökkent. Az árfolyam-ingadozással korrigált nettó díj- és illetékbevétel azonban nem változott.

A nettó kereskedési eredmény 22,8 millió euróval csökkent a január-szeptember időszakban, és így 8,6 millió euró veszteséget szenvedett el a bank. A negatív eredményt elsősorban a jelentés módszertani változásaival, illetve a devizakereskedés alacsonyabb bevételeivel magyarázta az Erste. 

Az Erste arról tájékoztatott: a 2011. negyedik negyedévében bevezetett költséghatékonysági intézkedések miatt a működési költségek 20,9 százalékkal 125 millió euróra csökkentek az első három negyedévben az előző év hasonló időszakához képest.

A magyarországi kétes kintlévőségek után képzet kockázati tartalék a 2011. január-szeptemberi 701,3 millió euróról 147,1 millió euróra csökkent 2012 hasonló időszakában. A változást elsősorban az előző évi egyszeri tételek kivezetése okozta.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A Honvédkórház nem fogad végtagtörötteket, miközben csúsznak az utak és a járdák

A Honvédkórház nem fogad végtagtörötteket, miközben csúsznak az utak és a járdák

Krzysztof Zanussi: A populizmus Európa öngyilkosságának harmadik felvonása lehet

Krzysztof Zanussi: A populizmus Európa öngyilkosságának harmadik felvonása lehet

McGalagony professzor nem volt elégedett a Harry Potterrel

McGalagony professzor nem volt elégedett a Harry Potterrel

A ma már érthetetlen régi szleng is megújult a beatkorszak szörnylátomásában

A ma már érthetetlen régi szleng is megújult a beatkorszak szörnylátomásában

Pénzbüntetést kapott az etikus hacker

Pénzbüntetést kapott az etikus hacker

A fideszes kultúrharcosoknak kapóra jött a Gothár-ügy

A fideszes kultúrharcosoknak kapóra jött a Gothár-ügy