Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) mintegy 51 ezren, a kisvállalati adót (kiva) pedig csaknem 10 ezren választották az eddig feldolgozott adatok szerint - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán.
A kisadózók tételes adója komoly segítség lesz a hazai mikrovállalkozásoknak, de lényeges könnyebbséget nyújt az egészen kicsi, önfoglalkoztató vállalkozások számára is - fogalmaz közleményében a szaktárca.
Az NGM szerint a kisvállalati adó teljesen új szemléletet honosít meg a hazai adózásban. Az új adónem nyújtotta előnyök kiszámíthatósága érdekében a tárca tavaly adókalkulátort tett közzé, amelyet a bejelentkezésre nyitva álló határidőig mintegy 25 ezren használtak, és pozitív eredmény, hogy az érdeklődők nagy része a váltás mellett döntött.
A kisvállalati adó a tárca becslései szerint több százezer vállalkozásnak nyújt kedvezőbb adózási feltételeket. Ezen belül a legnagyobb nyertesek az 5-25 fős vállalkozások, ezek száma 40-50 ezer. A csoport foglalkoztatásban betöltött súlya számottevő, így az átlépők létszámát figyelembe véve az új adónem számos munkavállaló foglalkoztatását segítheti elő - közölte az NGM.
A kiva a tőke- és a munkajövedelmek egységes adóztatásának megteremtésével jelentős elmozdulást jelent egy foglalkoztatás-barát adórendszer irányába, valamint a korábbiaknál jobban célzott, egyszerűbb keretrendszert alakít ki a dinamikus növekedésre képes kisvállalatok versenyképességének javítása érdekében - hangsúlyozza közleményében a tárca.
A kata az év bármely hónapjában választható, így az NGM szerint a mikrovállalkozások közül várhatóan év közben is sokan döntenek majd az átjelentkezésről. A kivával kapcsolatban pedig a tárca bízik abban, hogy miután az alkalmazás során a könyvelői szakma is jobban megismeri ezt az adózási szemléletet, a későbbiekben lényegesen bővül majd az új adónemet választók száma.
A kata havi összege - 6 millió forint bevételig - független a bevétel nagyságától, a bejelentett főállású kisadózó után 50 ezer forint, főállásúnak nem minősülő kisadózó után pedig havi 25 ezer forint. Az új adónem kiváltja a kisadózó társasági adóját, személyi jövedelemadóját, járulékait és a szociális hozzájárulási adóját, a szakképzési hozzájárulást, ugyanakkor a kisadózó esetleges munkavállalója után fizetendő terheket nem.
A kivát azok a legfeljebb 25 főt alkalmazó vállalkozások választhatják, amelyek előző évi bevétele, illetve a mérlegfőösszege nem haladja meg az 500 millió forintot. Az adó mértéke a törvény által meghatározott adóalap 16 százaléka, amelynek teljesítésével az adóalany mentesül a társasági adó, a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?