Tetszett a cikk?

Huszonöt magyar innovatív cég mutatkozott be az Első Magyar-Kuvaiti KFI Workshop néven a Nemzeti Innovációs Hivatalban. Az Insiderblog megtudta szerint a kuvaiti partner most elsősorban 5-10 millió dollár közti befektetési lehetőséget keres.

Az NTEC fejlesztési programokba fektet be magán és kockázati tőkealap formájában. Évente több mint 300 befektetési lehetőséget vizsgál meg, s a kiválasztott cégekben vagy projektekben közvetlenül vagy alkalmanként más befektetőkkel társulva vesz részt. Kiemelt kapcsolatokat ápol kutatólaboratóriumokkal, k+f központokkal, egyetemekkel és iparági szakértőkkel. Most elsősorban 5-10 millió dollár közti befektetési lehetőséget keres a 350 millió dolláros technológiai befektetési alapot kezelő kuvaiti NTEC (National Technology Enterprises Company). Közelebbről kockázati tőke jellegű befektetéseket az informatika, az környezettechnológiák (például vízkezelés), valamint az energetika területén – tudta meg az Insiderblog Anas Meerza ügyvezető igazgatótól.

A Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) és az NTEC közös szándéknyilatkozatot írt alá, amelynek értelmében az intézmények közötti információcsere bázisát a két országban megjelenő és kereskedelmi hasznosításra alkalmas projektek, technológiák és szabadalmak jelentik. Az együttműködés legfontosabb eleme az innovációban érdekelt magyar és kuvaiti cégek beazonosítása, illetve a magyar szakemberek révén történő kuvaiti fejlesztések megvalósítása.

A két ország közötti, a KFI területet érintő üzleti lehetőségek feltérképezésének első lépéseként március 13. és 14-én rendezik a Nemzeti Innovációs Hivatalban az első Magyar-Kuvaiti KFI Workshopot. Tekintettel arra, hogy mindkét ország KFI stratégiájában kiemelt fontosságú ágazatoknak tekinthetők az élettudományok, energia és vízkezelési technológiák, valamint információs és kommunikációs technológiák, így a mostani rendezvény is e szakterületekre koncentrál. A workshop keretében olyan innovatív magyar cégek mutatkozhatnak be az NTEC vezetőinek, amelyek érdekeltek lehetnek közös magyar-kuvaiti k+f projektek lebonyolításában, Öböl-menti piaci együttműködésben és kuvaiti tőke-befektetésben. A NIH szakértői összesen több mint 250 potenciális magyar cég profilját vizsgálták meg, majd az előszűrést követően az 50 legígéretesebb cég képviselő kapott lehetőséget írásos bemutatkozásra. Ennek nyomán az NTEC szakértői választották ki azt a 25 céget, akikkel az első Magyar-Kuvaiti Workshop keretében kétoldalú, személyes tárgyalásokat kívánnak folytatni.

Az NTEC vezetői nyitottak továbbá a magyar kockázati-tőkebefektető cégekkel történő együttműködési lehetőségek megvizsgálására, ezért a NIH a workshop keretében egy külön szekcióban kuvaiti együttműködésben érdekelt magyar kockázati-tőkebefektetőkkel való személyes tárgyalásokat is előkészített.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!