Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Folytatódott sajtó reklámbevételeinek csökkenése, az internet kivételével a média összes szegmense kevesebb bevételhez jutott, a webes újságok viszont csaknem 20 százalékkal több bevételre tettek szert.
Tovább zsugorodott a sajtópiac. Az elmúlt évben tovább csökkent a reklámköltés, a 2011-es 179,8 milliárd forint után 2012-ben 174,3 milliárd forintot tett ki – írja a Napi Gazdaság Online a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) adatai alapján. A televíziós reklámköltés 11,3 százalékkal csökkent, de részesedése alapján így is megőrizte első helyét, a második, a több mint tíz százalékos zsugorodás ellenére is a nyomtatott sajtó volt az elmúlt évben. Az előbbi két média mellett az internet viszont 18 százalékkal növekedett, a direkt marketing változatlan maradt.
A televíziós reklámpiac teljes árbevétele először esett 50 milliárd forint alá. A tavalyi 48,7 milliárd forintos bevétel 11 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi 54,9 milliárdtól. A földi sugárzású és kábeltelevíziók reklámbevételei azonos mértékben, egyaránt 11 százalékkal csökkentek – mondta Kovács Krisztián, a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének elnöke. Az előbbi csoport bevételei meghaladták a 35 milliárd forintot, utóbbiaké pedig megközelítették a 13,5 milliárd forintot. A földi sugárzású televíziók (RTL Klub, TV2, M1) a reklámbevételek 72 százalékát adták, miközben a nézettségi adatok alapján a piac ötven százalékát fedik le. A kábelcsatornák tavaly a hirdetési pénzek 28 százalékát szerezték meg, a nézettséget tekintve pedig 49 százalékon állnak.
Csaknem hétmilliárd forintos volt tavaly a rádiós reklámtorta, de ez nem a növekedésnek köszönhető, hanem annak, hogy a korábbinál több, azaz 111 rádiós csatorna vett részt a felmérésben, míg 2011-ben csak négy. A hallgatottsági adatok alapján a piac 90 százalékát lefedő adók összbevétele tehát 6,8 milliárd forint volt, ennek döntő többségét, 87 százalékát a szpot jellegű bevételek adták.
Az internet viszont növelni tudta bevételét, az itt megjelent net-net bevétel 33,6 milliárd forint volt tavaly, s attól függően, hogy mi tekinthető a reklámtorta részének, az internet 23, illetve 19 százalékot részesedést hasít ki – emelte ki Novák Péter, az Interactive Advertising Bureau (IAB) Hungary elnöke, aki szerint egy-két éven belül a digitális rész 30 százalék körül lesz. Tavaly 37,316 milliárd forint bevételt ért el a nyomtatott sajtópiac. A tavalyi bevétel 10,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi 41,66 milliárdtól. A sajtó összesített árbevétele, a lapterjesztésből származó 66 milliárd forinttal együtt 2012-ben meghaladta a 103 milliárd forintot.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A politikai haszonszerzést szolgáló, észszerűtlen beavatkozások sorába illik a készpénzfizetés alkotmányos joga. A szabályok ráadásul néhol nem is egyértelműek, és komoly versenyhátrányt okozhatnak a magyar piaci szereplőknek.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.